+ Tudomány

Pályázatot hirdettek a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára

fotó: pexels

Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat.

„A koronavírus nem csupán közvetlen veszélyt jelent az emberre, de hosszú távon is hatással lehet testi és lelki egészségünkre. Legalább ilyen fontos az is, hogy tisztában legyünk az általa okozott járvány társadalmi-gazdasági hatásaival”.

A koronavírus-fertőzés nyomán tapasztalható jelenségek kutatására az Akadémia úgynevezett nagy kockázatú pályázatot hirdet. Ezek igen jelentős, esetleg kimagasló, nem várt eredményekkel kecsegtető pályázatok, amelyeknél a kutatási célok megvalósítása bizonytalan, ezért a kutatás támogatása jelentős kockázatot hordoz magában. A pályázatok értelemszerűen fokozott szakmai ellenőrzést igényelnek, vagyis a támogatásuk nem folytatható, ha világossá válik, hogy a kitűzött célok nem valósulnak meg.

Az MTA új pályázatán elnyerhető teljes támogatási időszak legfeljebb két év lehet, a második év támogatásának a feltétele az első évre ígért kutatási eredmények sikeres teljesítése. Az első évre fordítható támogatási keret 200 millió forint. A pályázatra jelentkezhetnek a Magyarországon költségvetési vagy alapítványi támogatásból működő kutatóközpontokhoz, kutatóintézetekhez, egyetemi, közgyűjteményi, kórházi-klinikai és más, kutatási tevékenységet is végző intézményekhez tartozó kutatók, kutatócsoportok.

Pályázni 2021. november 30-ig folyamatosan lehet. A pályázatok értékelése és a támogatói döntések meghozatala két ciklusban történik: a július 30. és szeptember 30. között benyújtott pályázatokról 2021. október 29-ig, míg az október 1. és november 30. között beadott pályázatokról 2021. december 30-ig dönt az MTA főtitkára. A pályázatok értékelését a pályázatok tudományterületétől függően az MTA főtitkára által felkért eseti tudományos értékelő testület végzi.

A teljes pályázati kiírás az MTA honlapján olvasható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top