
Sárga istenek és ritka nyelvek nyomában
Ligeti Lajos nyelvészeti, nyelvtörténeti következtetéseinek többsége máig megkérdőjelezhetetlen hivatkozási pont.
Ligeti Lajos nyelvészeti, nyelvtörténeti következtetéseinek többsége máig megkérdőjelezhetetlen hivatkozási pont.
Ezen túlmenően mielőbb biztosítani kell, hogy a pedagógusok fizetése elérje a velük azonos szintű képzettséggel rendelkezőkét.
A kedden kihirdetett határozat szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő
A Magyar Tudomány Ünnepe az egy hónapon át tartó programsorozat kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától.
Robin Dunbar: Ha túl sok vagy túl kevés embert szerveztek egy-egy egységbe, akkor az együttműködés nem volt hatékony, és a katonák meghaltak.
Erdős Tibor többek között Akadémiai Díjban és Széchenyi-díjban is részesült, és megkapta a Közgazdász Életműdíjat is.
A nyolcvanöt éves korában Harmathy Attila 1998-2007-ben az Alkotmánybíróság tagja volt, közel háromszáz tanulmánya jelent meg.
1. Az augusztus 20-ára vonatkozó előrejelzés kapcsán a rendelkezésére álló eszközök, szoftverek és adatok birtokában...
Géczy Barnabás nevéhez fűződik a bakonycsernyei Tűzköves-árok jura kori ammoniteszeinek monografikus feldolgozása.
A Debreceni Egyetem tizenhét egysége viselheti az MTA Kiváló Kutatóhely címet, országosan 95 nyertesből húsz kutatócsoport itt működik.
Kende Anna szociálpszichológus, egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete igazgatója.
Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem díjnyertes kutatója, oktatója az ukrán hadsereg katonájaként harcol.