A Matolcsy-éra végével szétosztják az MNB kortárs festménygyűjteményét
Az MNB műgyűjteménye egy korszak szimbolikus lenyomata: a Matolcsy-éra egyik leglátványosabb kulturális vállalkozása volt.
Az MNB műgyűjteménye egy korszak szimbolikus lenyomata: a Matolcsy-éra egyik leglátványosabb kulturális vállalkozása volt.

91 éves korában elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film stúdióvezetője. A hétfőn történt halálesetet kedden jelentette be Facebook-oldalán a Kecskemétfilm Kft. Matolcsy György stúdióvezetéséhez olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk vagy a Gusztáv-sorozat. Matolcsy György Kecskeméten született 1930-ban. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben…

A másik képen pedig már bele is lapoz a köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek derűs mosolyával kísérve, hogy majd mennyi hasznos ismeretet fognak ellesni a tapasztalt pénzemberek világából a kisiskolások.

A vizsgálat keretében – vélhetően szakértő igénybe vételével – górcső alá veszik a program megalkotásának körülményeit, szabályozását, valamint hogy hogyan történik a vásárlás és a vagyontárgyak értékelése, hasznosítása.

Képzeljük el, ahogy Matolcsy gyönyörködik, Semjén Zsolt meg vadászpuskával a vállán nézi, amint Szűz Mária Szent Pállal együtt a kövérkés Jézussal haverkodik.