
Élőben nézheted a Marson landoló űrszondát
Az InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygón.

Az InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygón.

A húsz kilométer átmérőjű, vélhetően sós vizű tó mintegy 1,5 kilométerrel a bolygó déli sarki jégsapkája alatt található

A szonda a Mars felszíne felett 400 kilométeres magasságban készítette a képet

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hóembert lehetne építeni, vagy síelni lehetne a felszínen.

Nemcsak arról van szó, hogy burgonyát termeljünk a Marson, hanem arról is, hogy olyan burgonyát találjunk, amely a Föld megművelhetetlen területein is megállja a helyét.

Nagyjából kilenc hónapig tart eljutni a Földről a Marsra és még kilenc hónap visszatérni onnan. És míg azok az eszközök, amelyek az ember marsi túlélését biztosíthatják, már részben rendelkezésre állnak, az az életfenntartó rendszer, amely garantálja az űrhajósok odajutását, még nem létezik.

A Mars különösen fényesen ragyog az égbolton május közepe óta, amióta közelítette a Földet, és egy vonalba került vele és a Nappal. Egészen június közepéig nagy és fényes marad az égbolton, utána fénye elhalványul.

Kézi távcsővel még részletgazdagabb képet kaphatunk a Földtől 76 millió kilométerre elhaladó vörös bolygóról, mely este válik majd láthatóvá.

Az asztronauták szimulációs gyakorlaton készülnek fel a majdani Mars-expedícióra, ehhez pedig egy spanyolországi helyszín bizonyult a legalkalmasabbnak.

Hogy lehetne jobban tanulmányozni a klímaváltozást, mint ha a kétmilliárd éve halott bolygón próbálkozunk növényültetéssel? Ha a Mars extrém viszonyai között képesek vagyunk erre, földi életeket is menthetünk.

A konferencia egyik legizgalmasabb szekciója keretében a lakhatóság fogalmát mutatták be az eltérő tudományterületek szemszögéből. Az asztrofizika, csillagászat, geológia, biológia, kémia és filozófia neves kutatói foglalták össze a számukra legfontosabb jellemzőket.

A marsi filmváltozatának amerikai premierjét két hónappal előrehozták, így október 2-án már bemutatják! Ideje elolvasni Andy Weir regényét!