Emigránsnak lenni akkor is nyomorúság, ha sikeres vagy
Idegen országba telepedni inspiráló kihívás – de mi történik ott velünk, mivé leszünk, és milyen lesz nélkülünk az ismerős ország, amit magunk mögött hagytunk? Nem minden fát lehet átültetni.
Idegen országba telepedni inspiráló kihívás – de mi történik ott velünk, mivé leszünk, és milyen lesz nélkülünk az ismerős ország, amit magunk mögött hagytunk? Nem minden fát lehet átültetni.
Azok, akik manapság prüszkölnek Ady Endre neve hallatán, jól teszik, ha aggódva figyelnek az önsorsrontó költő publicisztikájára. Ady megmondja.
Azért volt fontos a program elindítása, mert tartani lehetett attól, hogy elvesznek ezek az iratok, hiszen már a második, harmadik generációs magyarság él a tengerentúlon.
A nyár elején indítottak kampányt Mondd a szemembe! címmel Szlovákiában. A kampány lényege, hogy azok, akik a neten sértegetnek valakit magyarságáért, másságáért vagy mert nem értenek egyet a tevékenységével, mondják az illető szemébe.
A Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében színre kerülő előadás munkacíme Mi a mi?, alcíme pedig: MAGYARázat egy felvonásban. A rendezők közölték, Esterházy Pétertől kölcsönözték a címet, aki a Mi a magyar? kérdésére a: mi a mi? Kérdéssel válaszolt.
Ott tartunk, hogy egy olyan típusú portálon kell efféle dolgokról beszélni, mint a Librarius – pedig de szeretnék magam is alanyi költő lenni, a szívfájdalmakról énekelni.