
Hivatalos válasz érkezett Lengyel Tamás színművész Orbán nevét is tartalmazó írására
A TEDx Liberty Bridge Women hivatalos állásfoglalása Lengyel Tamás előadása kapcsán.

A TEDx Liberty Bridge Women hivatalos állásfoglalása Lengyel Tamás előadása kapcsán.

Lengyel Tamás, akit még szeptemberben kértek fel, hogy a Loupe társadalomformáló szerepéről és kiállásaik jelentőségéről tartson előadást, éles rendszerkritikát ígért.

A víkend című filmet ma, azaz február 19-én a Magyar Mozi Tv csatornáján láthatod 23 óra 15 perctől. A filmet jelenleg láthatod még a Youtube-on is.

Lengyel Tamás: Vágyam az, hogy olyan karaktereket játsszak, amelyeknél van jellemfejlődés, hogy a személyiség mögé lássak.

Alternatív színházi fesztivál kezdődött ma 15.00 órakor az RS9 színházban, RS9 Off Független Színházi Fesztivál címen, a négy napig tartó előadássorozaton 18 versenyprodukciót mutatnak be, közülük választja ki a zsűri a díjazott előadásokat. Itt a megnyitószöveget olvashatjátok.

A fesztiválon olyan neves színművészek is megmérettetik magukat, mint a Bankhitel című produkcióban látható Lengyel Tamás, vagy A hal nem hal bele című előadásban játszó Scherer Péter.

A Halálos tavasz című előadás Zilahy Lajos 1922-ben megjelent kultikus regényének új színpadi adaptációja, melyet a Városmajori Szabadtéri Színpad nyitóelőadásaként mutattak be sztárszereposztással.

A Halálos tavasz legendás szerelmi története a pályakezdő Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével bemutatott azonos című film által lett ismert.

Már a második epizódot láthattuk a Kossuthkifli sorozatból. Rudolf Péter történelmi road movie-jából négy rész még hátravan, de az első benyomásaink már leülepedtek.