
Újabb hírek érkeztek Kulka állapotáról
Kulka János felépülése után pályát is módosítana?

Kulka János felépülése után pályát is módosítana?

A Bors beszámolója szerint a színész már képes önállóan sétálni, és folyékonyan társalog, ráadásul a stroke miatt bénult karját is tudja már használni.

A színész állapota gyorsan javul, már egyedül eszik és teljesen tudatánál van.

A március végén elhunyt Nobel-díjas íróra a tavalyi Kertész-est hanganyagával emlékezünk. A hanganyag mától online is hozzáférhetővé vált a Művészeteket Palotája honlapján.

Megnyugtató hírek érkeztek a színész családjától. Kulka János állapota folyamatosan javul, és már környezetével is képes kommunikálni.

Kulka János az elmúlt héten, kedden este lett rosszul, a mentők késlekedés nélkül a kialakult idegrendszeri tünetek miatt a Honvéd Kórház Idegosztályára, majd az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Intervenciós Neuroradiológiai Osztályára szállították.

Törőcsik Mari évek óta ápol nagyon jó kapcsolatokat Kulka Jánossal, aki kedd este került kórházba a Katona József Színház hivatalos értesítése szerint.

A színész felismeri családját, a kérdésekre pedig pislantással válaszol.

A színészt jelenleg az Országos Idegtudományi Intézet intenzív osztályán kezelik. Az orvosok még nem adtak hivatalos tájékoztatást állapotáról.

A színészt kedd este szállították kórházba, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Egyes információk szerint Kulka sztrókot kapott.

A hírt a Katona József színház Facebook-oldalán tették közzé szerda reggel. A Blikk információ szerint a színész állapota súlyos.

Tizenegyedik szezonját kezdi idén a három helyszínen zajló Kultkikötő programsorozat a Balaton déli partján. Nagy Viktor színészt, a Kultkikötő ügyvezető igazgatóját nem csak a programról faggattuk.