
Odaítélték az első Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

Kovács András Ferenc életműve kiemelkedő helyet foglal el a jelenkori magyar lírában, és meggyőződésük szerint fontos, értékes példa marad.

Kovács András Ferenc szelíd volt, kedves, de kérlelhetetlenül igényes szerkesztő, majd főszerkesztő, aki "nagyon tudott magyarul".

Kovács András Ferenc A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjat kapott...

Ma hajnalban hatvannégy éves korában elhunyt Kovács András Ferenc, kollégánk ezzel az írással búcsúzik tőle.

Kovács András Ferenc 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte.

Láttunk süllyedni zsarnok Armadát, / Veszett hatalmak, rablók garmadát – / Verses játékunk vége ez… De mi / Mindig merünk más végbe kezdeni –

Tizennégy kötettel készül a Magvető a 85. Ünnepi Könyvhétre. (Librarius-hír)