
Az igazán nagy dolgok is apróságokból épülnek fel
Daina Opolskaité novelláskötete egy ismerős világ ismeretlen mélységét tárja az olvasó elé. Nem véletlenül díjazták!

Daina Opolskaité novelláskötete egy ismerős világ ismeretlen mélységét tárja az olvasó elé. Nem véletlenül díjazták!

Megpályázza Budapest a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) kulturális világszervezete, az UNESCO 2001 óta minden évben pályázati úton választ ki egy-egy várost, amely áprilistól márciusig, egy teljes éven át viselheti a címet. Az utolsó két európai könyvfőváros Wroclaw (2016) és Athén (2018) voltak, 2020 aktuális könyvfővárosa…

A MKKE (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése) szakmai és a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) anyagi támogatásával a TÁRKI (Társadalmi Kutatási Intézet zrt.) 2020. nyarán kutatást végzett a rendszeresen olvasó, interneten elérhető felnőtt lakosság olvasási és könyvvásárlási szokásainak feltérképezésére. A kutatás főbb eredményei: A 2005. évi kutatási eredményekhez viszonyítva 12 százalékponttal esett vissza a könyvolvasó felnőttek…

A koronavírus-világjárvány miatt kiállítók nélkül tartják meg a Frankfurti Könyvvásárt – közölték kedden a szervezők. A Frankfurti Könyvvásár nemcsak a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója, hanem „állandóan fejlődő, élő, agilis és alkalmazkodó képes vállalkozás”, ami azt is jelenti, hogy az idén az eddigi legfőbb eleme, a nemzeti és kiadói standokból álló több ezer négyzetméteres kiállítás nélkül rendezik…

Bár az ünnepi könyvhét programjai a járványhelyzet miatt elmaradtak az idén, Debrecen nem marad „könyves esemény” nélkül: Térey könyvünnep – Debreceni ünnepi könyvhét címmel, a tavaly elhunyt debreceni költő nevével fémjelzett programot szerveznek szeptember 12-15. között a cívisvárosban, hagyományteremtő szándékkel – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón. Térey János egykori lakóháza helyén lévő épületnél – ahol…

Gyűjteménybe szedve, szerzőjük valódi neve alatt publikálnak újra 25 olyan regényt, amely férfi álnéven alkotó írónők tollából származik. A kiválasztott művek között szerepel George Eliot, valós nevén Mary Anne Evans 19. századi angol írónő Middlemarch című regénye, valamint francia kortársa, Amantine Aurore Dupin, írói álnevén George Sand Indiána című könyve – adta hírül a BBC…

Új időpontban, szeptember 17. és 20. között rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet Budapesten, a Vörösmarty téren. Az eredetileg június 4. és 8. közé tervezett idei Ünnepi Könyvhetet a koronavírus-járvány miatt halasztották el a szervezők – olvasható az esemény honlapján.

Megjelenhet John Bolton volt nemzetbiztonsági főtanácsadó leleplező könyve – döntött szombaton az ügyben eljáró amerikai bíróság, elutasítva Donald Trump amerikai elnök kormányának keresetét. Royce C. Lamberth bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: a kormánynak nem sikerült bizonyítania, hogy a könyv megjelenése „helyrehozhatatlan károkat” okozna, mivel A szoba, ahol történt című memoár tartalmának jelentős részét a…

A tengerentúlon élő magyarok már határainkon kívül született leszármazottai közül egyre kevesebben olvasnak ugyan magyarul, de sokan még mindig fontosnak tartják, hogy a felmenőik által becsben tartott magyar vonatkozású írott örökségük ne vesszen el. Észak- és Dél-Amerika, valamint Ausztrália magyarok lakta közösségeinek kérésére a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megszervezte az adományok Magyarországra szállítását, és felkérte az…

Sokak szerint: a magyar nemzet– lovas nemzet. A Kisbéri Ménes történetéből az is kiderül, hogy a ló mennyire magyaros. Lótörténelem a górcső alatt.

Házhoz viszi a könyveket az időseknek és a mozgásukban korlátozottaknak az ország több bibliotékája. Lelkes könyvtárosok mesét olvasnak fel online a négy fal közé szorult gyerekeknek, az otthon maradt felnőtteknek pedig könyvtári podcastokat ajánl az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete által létrehozott könyvtárak.hu weboldal az új koronavírus-járvány ideje alatt. A könyvtár a hiteles információk gyűjtőhelye…

Élvezet lesz a szemedet kiszúrni és széttört bordáidon tiporni – mondotta állítólag Hollós Manczi. A vörös rémuralom Magyarországon című kötet...