
Lőrinczy Attila megírta Molnár Ferenc Üvegcipőjének folytatását, Keszég László rendezi
Keszég László: Önmagunkon hol szeretettel, hol öniróniával, hol gonoszan tudunk nevetni. Életkomédia? Nevezzük ezt így.

Keszég László: Önmagunkon hol szeretettel, hol öniróniával, hol gonoszan tudunk nevetni. Életkomédia? Nevezzük ezt így.

Mindenképp szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a legfontosabb az, hogy otthon stabilitás legyen – fejti ki Keszég László.

A Pécsi Országos Színházi Találkozót június 9. és 18. között rendezik. A fesztivál programjába tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdióelőadás került be.

Márciusban Kiss Csabát pillanatok alatt eltávolították a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székéből. Megkértük, mondja el a saját verzióját.

Kiss Csaba azt nyilatkozta, hogy a politika masszívan betette a lábát a színházba, pedig nem az lenne a feladata, hogy színházat csináljon.