
Jordán Tamás balesetet szenvedett
Egy szerencsétlen esés következtében beütötte a fejét, mentők szállították a pécsi kórházba.

Egy szerencsétlen esés következtében beütötte a fejét, mentők szállították a pécsi kórházba.

Kukkants bele, mert itt a teljes pályázati anyag is!

Ha a direktor újra bizalmat kap, kinevezése 2018. október 1-től 2021. január 31-ig szól majd.

Koczka Tibor idézett Jordán Tamás pályázatából, amelyben a direktor utalt az életkorával kapcsolatos aggályokra.

Nem volt kegyes a hallgatóihoz, nem játszott hangszínekkel, pedig összetéveszthetetlen gyönyörű hangja volt, nem ügyeskedett ritmussal, tónusokkal. Nyers volt és valódi, megélt és megkapó, de hiteles - mondta búcsúztatójában Mácsai Pál.

Miközben új pályázatot is kiírnak az ügyvezetői állásra.

Az ATV-nek nyilatkozva Eperjes Károly színművész azt mondta, ha újra kiírják a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára a pályázatot, még ő is elindulhat.

Jordán Tamás újra pályázni fog az általa alapított színház vezetésére, de hozzátette azt is, a kialakult helyzet miatt nagyon nehéz tervezni a következő évadot.

A szombathelyi színházat Tamás teremtette, gondozta, ápolta, a társulata hozzá csatlakozott, az ő hívására, miatta ment Szombathelyre. Az ami van, és amit most magatoknak akartok – ott –, az miatta van.

Az Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként tevékenykedő rendező megnyilatkozásai az elmúlt években sokszor okoztak meglepetést. Nincs ez másként most sem.

A közönség köreiben sokan nagyra becsülik Jordán Tamás színházigazgatói munkáját a Szombathelyi Weöres Sándor Színháznál, és azt a józan és mértéktartó kiállást, amellyel a politikai botrányba torkollott színházigazgató-választást kezeli.

Jordán Tamást nem viselte meg, hogy igazgatói pályázata nem kapott többséget a szombathelyi közgyűlés ülésén, újra benyújtja a pályázat a Weöres Sándor Színház ügyvezetői állására.