
Döbbenetes találkozások (Einstein, Dalai Láma, Chpalin, Frida Kahlo, John Lennon) a H2 Archívum: Computer Contact-ban
A H2 Archívum: Computer Contact című kiállítás képanyagának tárgya maga a fotó mint médium.

A H2 Archívum: Computer Contact című kiállítás képanyagának tárgya maga a fotó mint médium.

Az 1975-ös felvételből nemcsak egy korszak dokumentuma, hanem egy ritka, emberi pillanat is John Lennon életéből.

John Lennon tanárait annyira bosszantotta és zavarta, hogy a későbbi világsztárt egykori tanintézménye nem akarta magához kötni.

John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman ismét hiába kérte feltételes szabadlábra helyezését.

Julian Lennon: Soha nem tanultam formálisan fotózni, ahogy zenélni sem. Ha tudnám, mit csinálok, elveszteném azt a kreatív szikrát.

Uri Geller: "John Lennon és én nagyon jó barátok voltunk, amíg a 70-es években New Yorkban éltünk."

Kiefer Sutherland lesz a narrátora a Gyilkosság tárgyalás nélkül című dokumentumfilm-sorozatnak, amely John Lennon meggyilkolását idézi fel.

Békehimnusz: Azért gyűltek össze egy flashmob keretében magyar zenészek, hogy elénekeljék közösen a világ egyik legismertebb békehimnuszát.

A digitális tokeneket audio-vizuális formában kínálják eladásra, a tárgyak képei kiegészülnek Julian Lennon narrációjával.

George Harrison a Dovedale általános iskolába járt, ahova Lennon, de két és fél éves korkülönbség volt közöttük, nem ismerték meg egymást.

Megnyílt a prágai John Lennon-fal múzeuma pénteken. The Lennon Wall Story névre keresztelt múzeumban többtucatnyi, főleg a csehszlovák szocialista rendszer utolsó évtizedeiben készült fényképpel, tematikus kiadvánnyal, valamint egy új dokumentumfilmmel ismerkedhetnek meg a látogatók. A cseh főváros Kisoldalán található Napa bár pincehelyiségeiben berendezett, The Lennon Wall Story névre keresztelt múzeum a közeli Kampa-szigeten lévő híres…

A gyűjtők számára igazi csemegeként nyolclemezes dobozban is megjelent John Lennon első szólóanyaga, a Plastic Ono Band. Az 1970-es album sokak szerint a néhai zenész legjobb Beatles-en kívüli munkája. A Beatles feloszlása után hét hónappal, 1970 decemberében piacra dobott lemezt John Lennon régi barátai közreműködésével rögzítette. Az anyag olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint a Mother, a…