
A nap fotója: Egyazon felvételen látszik a Vénusz, a Hold és a Jupiter
A Vénusz, a Hold és a Jupiter (b-j) Salgótarján közeléből fotózva 2019. január 31-én hajnalban. MTI/Komka Péter
A Vénusz, a Hold és a Jupiter (b-j) Salgótarján közeléből fotózva 2019. január 31-én hajnalban. MTI/Komka Péter
A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt. Korábban találtak már vélhetően aszteroida-becsapódás révén a Földre került holdkőzetet, az ellenkezőjét azonban eddig…
Kikelt egy gyapotmag a Csang’o-4 kínai holdszondán. A csíráról kedden közölt fotót a Csungkingi Egyetem. Ez az első gyapotcsíra, amely valaha kikelt a Holdon – közölte kedden Hszie Keng-hszin, a mini bioszféra-kísérlet vezetője. A Csang’o-4 kínai űrszonda január 3-án szállt le a Hold Földről nem látható túloldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében és sikeresen teljesítve…
Jövőre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebből az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános iskolás és középiskolás diákok számára. Magyar idő szerint 2019. július 21-én lesz fél évszázada, hogy az emberiség első esetben egy másik égitestre lépett – idézik fel a pályázati kiírásban a társaság honlapján. Neil Armstrong…
Gyakran tűnődik azon, vajon az olyan művészek, mint Basquiat vagy Andy Warhol mit alkottak volna, ha elutazhattak volna az űrbe.
A kutatók szerint ha elegendő vízjég található a Hold felszínén - a legfelső néhány milliméteren belül -, az akár egy jövendőbeli emberi Hold-misszió számára is hozzáférhető forrás lehet.
2022-re szeretnének emberek lakta űrállomást építeni a Holdra.
Egy ilyen képződménynek fontos szerepe lehet a jövőbeli holdi expedíciókban, mivel menedéket nyújthat az űrhajósoknak a Napból érkező sugárzással és a kozmikus sugarakkal szemben.
Egy rakétára szereltek volna atomtöltetet, amelynek romboló ereje hasonló lett volna a Hirosimára mért atomcsapáséhoz.
Az exohold jelenlétére utaló ígéretes jeleket három ilyen áthaladás során észlelték, ám a felfedezés hivatalos bejelentéséhez ennél többre van szükség.
Bravúros módon filmezték a Hold előtt 28 000 km/h sebességgel elhaladó Nemzetközi Űrállomást.
A most vizsgált nyolc cirkonminta némelyikét egy korábbi UCLA-kutatás is használta, azonban az akkori vizsgálati módszereknél most pontosabb technológiát alkalmaztak.