
Ölelő Olga 4,5 méter magas szobrát 32 millióból állították föl egy vásárhelyi erdőben
Az Ölelő Olga nemcsak egy újabb turistalátványosság Hódmezővásárhelyen, hanem egy művészeti és környezetvédelmi gesztus is.

Az Ölelő Olga nemcsak egy újabb turistalátványosság Hódmezővásárhelyen, hanem egy művészeti és környezetvédelmi gesztus is.

Szurcsik József munkássága példa arra, hogyan lehet évtizedeken át megújulva, mégis következetesen jelen lenni a magyar képzőművészetben.

Az Alföldi Galéria három termében nyílt kiállítás a vásárhelyi művészet meghatározó alkotóinak munkásságából nyújt átfogó képet. A tárlat „Ma a művészet itt jár a földön…” címmel, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva került megrendezésre, és számos olyan festményt mutat be, amelyeket korábban a nagyközönség még nem láthatott. A magángyűjtemény különlegessége A kiállításon egy magángyűjtemény válogatása látható,…

A 2024. januárjában megkezdett régészeti feltárások keretében jelentős leletek kerültek elő Hódmezővásárhelyen.

A Nagy Háborúban megsebesült és előléptetett Darvassy István megjárta az olasz frontot, Badenben, 1917-ben megfestette IV. Károly portréját.

Hódmezővásárhely több önkormányzati cége is kiüríti korszerűtlen ingatlanait és a munkavállalókat más épületekben helyezi el.

Sipos László sokoldalú művészként készített táblaképeket, könyvillusztrációkat és fedőlapokat - több mint 70 könyvet és kiadványt illusztrált.

A tram-train 3,6 kilométeres hódmezővásárhelyi villamospályájának építése történelmi lehetőséget biztosított az ásatásokra.

Mintegy nyolcezer tárgy került elő a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán végzett feltárásokkor, a legrégebbi leletek a bronzkorból származnak – közölte Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze. A beruházás régészeti szakfeladatait 2016 óta látja el a múzeum, a közgyűjtemény munkatársai részt vettek a megelőző dokumentáció elkészítésében, majd ellátták a közműkiváltások és a pályaépítés régészeti megfigyelését. Nyolc…

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést minden…

A Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismerést B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és Márki-Zay Péter független polgármester adta át a száz éve Hódmezővásárhelyen született kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron vasárnap. A gálát megelőzően Bessenyei Ferenc születésének századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a művész szülőházán. A…

A lelet igen különleges. Egy 2-4. századi szarmata-kori településhez tartozó temetőben találtak a rendkívül nagy termetű germán sírjára, akit szarmata temetkezési rítussal temettek el.