
Hajdu Szabolcs: Olyan filmet akartunk, amit jó csinálni
A színházi premiert követően, látva a közönség reakcióját, rögtön eldöntöttük, hogy filmet is csinálunk a történetből - nyilatkozta a rendező legújabb alkotása kapcsán.

A színházi premiert követően, látva a közönség reakcióját, rögtön eldöntöttük, hogy filmet is csinálunk a történetből - nyilatkozta a rendező legújabb alkotása kapcsán.

Amikor két nappal ezelőtt itt levetítettük a filmet, láttam, hogy a cseh nézők ugyanúgy reagálnak, mint nálunk. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon közel vannak hozzánk. Magyarországon és itt is ugyanazok a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy ugyanabban a csónakban evezünk.

Ismét magyar filmet ünnepelhet a közönség Karlovy Varyban, ahol Hajdú Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje megnyerte Közép-Európa egyetlen A listás filmfesztiváljának legrangosabb elismerését. Ezzel együtt Hajdu Szabolcs megkapta a legjobb színész díját is.

Nagyon sokféleképpen lehet ma már filmet csinálni, így is, máshogy is. Az a legjobb, ha egyszerre tudunk gondolkodni nagyban és kicsiben, egyidejűleg az összes nagyságrendben - meséli Hajdu Szabolcs.

Rajtunk kívül, akik itt ülünk, a stáb szinte minden tagja a diákom volt a Metropolitan Egyetemen. Ennek köszönhető, hogy összesen 13 operatőrünk volt. Amikor este meghajolunk a nézők előtt, érdekes lesz

Karlovy Varyban mutatják be Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új nagyjátékfilmjét, amely a Kristály Glóbusz díjért versenyez. A történetet színházi előadás formájában már láthatta a közönség.

Hajdu Szabolcs új filmje, melyet saját otthonában a családjával és operatőr szakos tanítványaival forgatott, nagy moderneket, Cassavetes-t, Bergman-t idéző fojtogató kamaradráma.

A temesvári fesztiválra évek óta olyan előadások kapnak meghívást, amelyek korunk, és a tágabb értelemben vett régió társadalmi, politikai és kulturális problémáira reflektálnak, vagy a színház lehetőségeire keresik a választ.

Réti Péter a Színház és Filmművészeti Egyetemen, gyártásvezető szakon végzett, ezt követően pedig számos hazai és nemzetközi filmes produkcióban dolgozott gyártásvezetőként.

Hajdu Szabolcs új filmjében a hortobágyi pusztára viszi a western műfaját. A Hortobágy nem is egy metropolisz közepe, ahol az egyik sarkon bankrablás van, a másikon meg barikádépítés. Ilyen volt a Délibáb. (kritika)

A filmet a körülvevő világ, a finanszírozás körülményei, a társadalmi légkör tette nehézzé.

A Toldi Mozi Hajdu Szabolcs Retrospektív eseményén sikerülni fog.