
Gene Hackman felesége már mumifikálódásnak indult, mikor rájuk találtak – csak erős idegzetűeknek!
Gene Hackman testét egy másik szobában, teljesen felöltözve találták meg. A nyomozók úgy vélik, hogy hirtelen esés következhetett be.

Gene Hackman testét egy másik szobában, teljesen felöltözve találták meg. A nyomozók úgy vélik, hogy hirtelen esés következhetett be.

Gene Hackman az 1980-as évek óta élt Santa Fében, Új-Mexikóban, és 1991-ben házasodott össze Arakawával, aki most 63 éves volt.

Élete kilencvenegyedik évében elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, író, egyetemi tanár, az Esterházy-kalauz szerzője.

Harkányi Endre éveken, sőt évtizedeken át meghatározó színésze volt a Vígszínháznak, "akár kis, akár nagy szerepben lépett színpadra".

A legfrissebb sajtóértesülések szerint Návai Anikó halálát agydaganat okozta, amelyet körülbelül egy évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála.

Fügedi János távozásával a magyar és nemzetközi tánctudomány egy elkötelezett, alapos és szenvedélyes kutatót veszített el.

Marianne Faithfull Mick Jagger kedvéért elhagyta férjét, és négy évig élt a The Rolling Stones frontemberével.

Életének 83. évében elhunyt Dukrét Géza partiumi magyar helytörténész, műemlékvédő, a nagyváradi és a Bihar megyei közélet jeles személyisége.

Feledy Péter 1971-ben a televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjének győzteseként került az újságírói pályára.

„Ő volt az északír költészet nagy triumvirátusának utolsó tagja” – tette hozzá Robin Robertson, Michael Longley szerkesztője.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, színigazgató.

Orosz György Zalaegerszegen született 1927. február 17-én, de szarvason nevelkedett, a Körös-part mellett.