Ferenczy Múzeumi Centrum

Újra megnyílnak a szentendrei múzeumok

Újra megnyílnak a szentendrei múzeumok

Csütörtöktől sorra nyitnak az idén 70 éves szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumai: a  Vajda Lajos Múzeumban Balogh László festőművész kiállításával és a Barcsay-díjasok tárlatával várják a közönséget, a Kovács Margit Kerámiamúzeumban pedig ismét látható lesz a művész Úttörő-kútja. Az idén 91 éves Balogh László festőművész Az érzések geometriája című kiállítását a Vajda Múzeum IKON kiállítóterében…

Mélyszántás közben tépte föl az eke az érmékkel teli edényt Újlengyelnél

Mélyszántás közben tépte föl az eke az érmékkel teli edényt Újlengyelnél

Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében – közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum. A Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai az Újlengyel középkori lelőhelyén végzett régészeti kutatásokon bukkantak rá a késő középkorból való kincsekre. A leletegyüttes legkorábbi verete Lucius Verus (161-169) ezüst…

40 év után először látható önálló Ferenczy Noémi-kiállítás

40 év után először látható önálló Ferenczy Noémi-kiállítás

A magyar kárpitművészet megújítójaként ismert Ferenczy Noémi művészete előtt tiszteleg a Ferenczy Múzeumi Centrum február 21-én nyíló nagyszabású életmű-kiállítása. A Szentendréhez több szálon is kötődő művészcsalád tagjainak nem először rendeznek kiállítást a Ferenczy Múzeumban – a most nyíló tárlat egy olyan sorozat része, amelynek korábbi alkalmain Ferenczy Károly és Ferenczy Béni életművével ismerkedhettek meg a…

Pályázati felhívás időszaki köztéri műalkotások létrehozására és kiállítására Szentendrén

Pályázati felhívás időszaki köztéri műalkotások létrehozására és kiállítására Szentendrén

Bábel a Bizottság-ligetben A Ferenczy Múzeumi Centrum mint kiíró nyilvános pályázatot hirdet street art, public art, illetőleg köztéri szobrászati projektek időszaki megvalósítására a Bizottság-ligetbe (a Szentendre, Dunakanyar körút és Kossuth Lajos utca által közrefogott, az 1. számú postahivatal előtt lévő közterületre). A PÁLYÁZAT CÉLJA: két különálló köztéri műalkotás létrehozásának és időszakos bemutatásának megvalósítása. A PÁLYÁZAT…

Keresik Ferenczy Noémi ismeretlen remekműveit egy nagyszabású kiállításhoz – beszélgetés Bodonyi Emőke kurátorral

Keresik Ferenczy Noémi ismeretlen remekműveit egy nagyszabású kiállításhoz – beszélgetés Bodonyi Emőke kurátorral

Ferenczy Noémi 1942-44 között írt naplójában sokat foglalkozik azzal, hogy mennyiben más a gobelin, mint a festmény. A gobelin készítésénél nem igazán lehet változtatni az alkotás folyamata közben, maximum visszaszőni lehet, ha valami nem az elképzelések szerint sikerült. A festménynél egyszerűbb a korrigálás. - meséli Bodonyi Emőke művészettörténész

Szürke, mohától zöldellő házikó – beszélgetés Asszonyi Tamás műtermében

Szürke, mohától zöldellő házikó – beszélgetés Asszonyi Tamás műtermében

...a kiállítás tényleg nagyon jóra sikeredett. Átfogó és ügyesen elrendezett, jól mutatja, milyen nagyformátumú művészeknek adott - és ad még ma is - otthont a telep. Különösen szeretem a kis szobát, ahol Deim Pali munkái vannak kiállítva... - meséli Asszonyi Tamás képzőművész az Új Művésztelep 50. évfordulójára nyílt kiállításról.

Nagyszabású kiállítás az 50 éve indult Új Művésztelep alkotásaiból

Nagyszabású kiállítás az 50 éve indult Új Művésztelep alkotásaiból

2019-ben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját Szentendre művészeti életének fontos helyszíne, a Kálvária úti Új Művésztelep. Ebből az alkalomból nyílik nagyszabású kiállítás november 14-én a Ferenczy Múzeumi Centrum rendezésében. Az 1969 őszén átadott tizenkét műterembe az ország minden részéből származó, pályakezdő festők, grafikusok, szobrászok, textiltervezők és keramikusok – elsősorban művészházaspárok – nyertek sikeres pályázat után bérleti…

Természetművészet: művészet vagy felelősségvállalás?

Természetművészet: művészet vagy felelősségvállalás?

A land art megjelenésekor – a hatvanas évek végén – a munkák fókuszában többnyire a struktúra, az anyag és a lépték problematikái álltak, később egyre árnyaltabbá vált a természetről való művészeti gondolkodás. Az tolcsvai művésztelep volt az első ilyen hazai kezdeményezés, aminek a tevékenységében a kilencvenes évek óta nyomon követhetők a land art irányzat meghatározó…

A Végtelen átjáró most már videón is látható

Végtelen átjáró – kiállítás a tolcsvai Természet-művésztelep munkáiból címmel rendeztek kiállítást a szentendrei MűvészetMalomban. A kiállításról most rövid videóval is beszámolunk, amelyen a kiállító művészek is mesélnek a Land Art élményekről (a kiállító művészek névsora a videó alatt): Kiállító művészek: Balla Enikő, Barabás Márton, Bartha Gabó, Bodnár László, Bukta Imre, Csontó Lajos, Deli Ágnes, Elekes Károly, Erőss…

2019. október 19. /