
Egy rejtélyes és zseniális magyar festő, Szóbel Géza Párizsban
Szóbel Géza 1963 nyarán, 58 éves korában hunyt el, miközben Párizsban éppen egyéni kiállítása volt látható.

Szóbel Géza 1963 nyarán, 58 éves korában hunyt el, miközben Párizsban éppen egyéni kiállítása volt látható.

Húszezer éves gyapjas orrszarvú-maradványok és a sörfogyasztás egyik első bizonyítéka is látható a szentendrei régészeti kiállításon.

A rajz Barcsay Jenő életművének egyik kiemelkedő alkotására vezethető vissza, egy 1949-ben készült, szintén Asszonyok címet viselő rajzra.

A Fantomszál sorozat nőalakjai a Ferenczy Múzeum gyűjteményében szereplő, híres festőművészek feleségeit mutatja be.

A nagy érdeklődésre tekintettel jövő év elejéig látogatható a szentendrei Czóbel Múzeum Paletták című kiállítása...

A Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén élő Ladik Katalin olyan változatos médiumokban tevékenykedik, pl. konkrét és vizuális költészet

Erdélyi Gábor: A képek távol tartják magukat napi társadalmi, szociológiai, még inkább politikai felvetésektől és moralizálástól.

A szobor Deim Pál Tájékozódási plasztika (1976) című terve alapján valósult meg, amely több szempontból egyedülálló.

A gyűjtemény (1900-2022) című tárlat kurátorai Danka Zsófia, Kigyós Fruzsina és Prosek Zoltán művészettörténészek.

Az európai energiaválság miatt meghozott takarékossági intézkedés miatt a Szentendrei Önkormányzat kiállítóhelyei bezárnak.

Megragadó majd váratlanul replikázó, magamutogatóan bravúros vagy kifinomultan érzéki rímek – összecsengések: ez a Keresztrím.

Bácsi Róbert László: Ha olyan helyre érkezem, ami ismeretlen számomra, akkor szeretem, ha az első pár napban van egy biztonságos bázisom.