
Csak sejteni lehet, kit ábrázol Csontváry titokzatos festménye
Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képének modelljét a mai napig nem sikerült azonosítania a művészettörténészeknek, de...

Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képének modelljét a mai napig nem sikerült azonosítania a művészettörténészeknek, de...

Csontváry magányos alkotó volt, nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, az emberi lét egyetemes kérdései izgatták.

Csontváry Kosztka Tivadar személyiségének és életének misztikus jellege is hozzájárul a festményei misztikus hatásához.

Csontváry 1919-ben kigúnyolt, kinevetett különcként, magányosan halt meg, most azonban műveit nagy tisztelet övezi.

Lehel Ferenc, Csontváry egyik első monográfusa írt róla, "kisméretű, bájos festménynek" nevezve Csontváry művét.

Az 1903-ban készült Titokzatos sziget Csontváry egyik legrejtélyesebb műve, amelynek jelentését a mai napig nem sikerült megfejteni.

Csontváry árverésen értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el.

Több hónapon át tartó előadás- és beszélgetéssorozattal idézi meg Budapesten a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar művészetét a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület (CSEMKE). A június 19-én kezdődő sorozatban neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket Csontváry Kosztka Tivadar életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt. Az eseménysorozat hivatalos megnyitójára Csontváry halála évfordulójának…

A Tihanyi-kép megvásárlásával és a rekordárral nemzetközi kontextusba tudjuk emelni egy fontos korszak magyar művét - mondta Eleni Korani.

Az 1908-as festmény kép egyik oldala a párizsi Pont St. Michelt, a másik pedig Ádámot és Évát ábrázolja.

A szakirodalom hosszú ideig úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről.

A híres emberek zöme nem volt jó tanuló, de ez ne nyugtasson senkit: a rossz tanulók zöméből nem lesz híres ember. Persze, a jó tanulókból sem. Csiffáry Gabriella: „Magyarázom a bizonyítványom…” / Híres magyarok az iskolában című könyvéről.