Tudod, mi az a szuperföld? Most fedeztek fel hármat
A svájci kutatók az úgynevezett tranzitmódszert alkalmazták, azaz figyelték a csillagfény parányi elhalványulásait, amelyeket a távoli nap előtt elhaladó bolygók okoznak.
A svájci kutatók az úgynevezett tranzitmódszert alkalmazták, azaz figyelték a csillagfény parányi elhalványulásait, amelyeket a távoli nap előtt elhaladó bolygók okoznak.
Az intenzív csillagtermelés azonban meghatározza a kis galaxis sorsát. Amikor a nagyobb csillagai szupernóvaként ellobbannak, a robbanás ereje kifújhatja a galaxis gáztartalékait a világűrbe.
Azok várakozása igazolódott be, akik érdekes, változatos objektumra számítottak, azonban a Pluto fiatalos és aktív megjelenése még közülük is sokakat meglepett.
Az égitest 385 nap alatt tesz egy teljes kört szülőcsillaga körül, amelytől 5 százalékkal nagyobb távolság választja el, mint a Földet a Naptól.
Másfélmillió kilométeres távolságból készített káprázatos felvételeket a Földről az űridőjárást és a naptevékenységet vizsgáló amerikai DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) űrszonda.
Számításaik szerint körülbelül hétmilliárd évvel ezelőtt kerültek a galaxisok a halmaz fogságába és gyakorlatilag azonnal megszűnt bennük a csillagtermelés.
Országok jelenleg nem bányászhatnak az űrben, az űrjog földön kívüli részére vonatkozó rendelkezései azonban nem definiálják, milyen szabályok vonatkoznak az ott végzett kereskedelmi tevékenységre
A kozmológiai elv szerint a világegyetem nagy skálán homogén és izotróp, azaz nincs benne kitüntetett irány és hely. Napjainkban azonban több olyan alakzatot is felfedeztek, amelyek lényegesen meghaladják a kozmológiai elvvel még összeegyeztethető méretet.
A jelenségre eddig nem volt magyarázat, mivel a csillagok önmaguk nem voltak képesek előállítani ezeket a fémeket.
A gömbhalmaz a Nap tömegénél 50 milliószor nagyobb tömegű gázokat tartalmaz, a struktúra belsejében a nyomás tízezerszer múlja felül az átlagos csillagközi értékeket.
Országszerte 25 településen rendeznek programokat a Magyar Csillagászat Napja alkalmából. A Hubble űrtávcső felbocsátásának 25. évfordulóját is most ünnepli az emberiség.
Szombat este, mielőtt a felhők elérték volna a Mátrát, egy a Holdnál is közelebb haladó, szoba méretű kisbolygót észleltek a Piszkés-tetőn dolgozó csillagászok.