
Csák János szerint Márai Sándor fentről nézte fejszobrának avatását
Márai Sándor az írói társadalomtól és a kulturális élettől elszakadva élt a dél-olaszországi városban, de a helyiek nagy szeretetétől övezve.

Márai Sándor az írói társadalomtól és a kulturális élettől elszakadva élt a dél-olaszországi városban, de a helyiek nagy szeretetétől övezve.

Marton Éva a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze lett nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Rost Andrea is pályázatot adott be az Operaház főigazgatói posztjára, erről azt nyilatkozta: Úgy éreztem, kötelességem megpróbálni.

Ókovács Szilveszter: A zsidó-keresztény kultúrában gyökerező operaház egy reprezentatív intézmény kíván maradni a következő időben is.

Csák János kijelentette azt is, hogy az Erasmus-programban saját forrásból biztosítják majd 2024-től a finanszírozást.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a kultúra három dolgot ad nekünk. Az egyik az azonosságtudatunk, hogy tudjuk, kik vagyunk.

Csák János: Az a feladatunk, hogy megnézzük: van-e olyan sztenderd, amit feltételként támaszthatunk az egyes művészeti ágakban?

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet jelenlegi igazgatója 2015. és 2018. között kultúráért felelős helyettes államtitkárként dolgozott

A három kultúráért felelős helyettes államtitkár Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár munkáját segíti.

Csák János a kultúra fogalmát a lehető legtágabban értelmezi, a gyermekekre pedig úgy gondol, mint "értékvonalak kiindulópontjára".