
A legjobban várt díjnyertes filmek jönnek ősszel erre a fesztiválra
A CineFest nem csupán a nemzetközi filmgyártás friss szeleit hozza el Miskolcra, hanem a kortárs filmművészet nagymestereit.

A CineFest nem csupán a nemzetközi filmgyártás friss szeleit hozza el Miskolcra, hanem a kortárs filmművészet nagymestereit.

A zsűri szerint a Szerethető rávilágít annak fontosságára, hogy először saját magunkat tanuljuk meg szeretni...

Kardos Sándor pályája során elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját is...

Az Egy százalék indián október 10-én kerül majd a magyar mozikba a Budapest Film forgalmazásában.

Szlovák, cseh és magyar koprodukcióban megvalósult Emma és a halálfejes lepke című film, Borbély Alexandra főszereplésével

Az összegzés szerint Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró ceremónián elmondta, hogy idén rekordot döntött a nézők száma.

Amikor a CineFest 2004-ben elindul, a fesztivál alapítói elsősorban a fiatal filmeseknek szerettek volna bemutatkozási lehetőséget kínálni.

A fődíj mellett a Porrá leszünk elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI legjobb nemzetközi filmnek járó díját is.

A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált idén 2022. szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon.

Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg

Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész...

A Külön falka főszereplőjét, a 12 éves Nikit nagymamája neveli, édesanyja meghalt. Apukája, Tibor nemrég szabadult a börtönből, éppen kidobóként dolgozik, és a családon belüli megállapodás értelmében nem keresheti a lányát. Niki azonban nem hagyja annyiban a dolgot, felkutatja apját, és innentől kezd el alakulni furcsa és titokban tartott kapcsolatuk.