
Leonardo da Vinci rejtélyes Krisztus-festményét rekordáron adták el
Senki sem tudja bizonyosan, hogy kinek a megrendelésére született a kis méretű, rejtélyes történetű festmény.

Senki sem tudja bizonyosan, hogy kinek a megrendelésére született a kis méretű, rejtélyes történetű festmény.

René Magritte (1898-1967) 1960-ban festette a tájképszerű alkotást, majd a feleségének ajándékozta. A házaspár később eladta, és 1990 óta egy belga magángyűjteményben volt.

Az 1917-18-ból származó festmény először fordult meg árverésen. Féltucatnyian licitáltak a műalkotásra, amely hatvan évig egy magángyűjtemény része volt. A licit 75 millió dollárról indult, egy darabig ötmillió dolláronként nőtt, aztán egy telefonos vásárló hirtelen 152 millió dollárra tette a lécet, végül 170,4 millió dollárnál csapott le a kalapács.

A festményt aligha állítják ki muzulmán országban az ábrázolt meztelenség miatt. Az arab milliárdos valamelyik New York-i vagy londoni lakásában akasztja a falra az aukciós rekordot elért képet.

A kurtizánok egy csoportját ábrázoló kép Delacroix hasonló című festményén alapul. Picasso egy 15 darabból álló sorozat keretében dolgozta fel a témát, a változatokat A-tól O-ig betűkkel jelölte meg.

A művész esetében rekordösszegért kelt el Edouard Manet Le Printemps (Tavasz) című festménye a Christie's Aukciósház kedd esti New York-i árverésén. A műért heves licit bontakozott ki.