
Megtörték Brigitte Bardot végakaratát?
Brigitte Bardot: Inkább nyugszom itt, mint a saint-tropez-i temetőben, ahol egy rakás idióta megrongálhatja a szüleim és a nagyszüleim sírját.

Brigitte Bardot: Inkább nyugszom itt, mint a saint-tropez-i temetőben, ahol egy rakás idióta megrongálhatja a szüleim és a nagyszüleim sírját.

Bár Brigitte Bardot világhírnevét a filmművészetnek köszönhette, élete második felét az állatvédelemnek szentelte.

Brigitte Bardot neve mítosz, dalokban énekelték meg, hajót neveztek el, könyvet írtak róla. Saint-Tropez-ben élt, ahol szobra is áll.

A H2 Archívum: Computer Contact című kiállítás képanyagának tárgya maga a fotó mint médium.

Kampányt indított Brigitte Bardot volt színésznő és állatvédő háromezer, kilövésre kijelölt franciaországi róka megmentése érdekében szerdán. Az állatokat Oise megyében tervezik elpusztítani. A beauvais-i prefektúrának írt szerdai nyílt levelében a 86 éves egykori filmsztár botránynak nevezte a rókák kilövésére adott engedélyt. Szerinte a ragadozók sokszínűbbé teszik az élővilágot, és a földművesek fontos szövetségei. A már…

„Ismét megvetést tanúsít a természet megóvásával, biológiai sokszínűségének megvédésével szemben” – írta a színésznő.