
10 év börtönre ítélték a fehérorosz Nobel-békedíjast
Alesz Bjaljacki alapította a Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezetet, amely jogi és pénzügyi segítséget nyújtott a tüntetőknek a 2020-ban.

Alesz Bjaljacki alapította a Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezetet, amely jogi és pénzügyi segítséget nyújtott a tüntetőknek a 2020-ban.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait.

A Törvény a gyermekkor ártatlanságáért című tervezet értelmében három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal lenne sújtható az a tanár, aki a szülő vagy a gyám írásos jóváhagyása nélkül szexuális nevelést folytatna az óvodákban, illetve az elemi és általános iskolákban.

A zeneszerető hackernek, aki az egyik helyi televíziós tehetségkutató versenyen is szerepelt, mellékbüntetésként 15 ezer sékelt (egymillió forint) is fizetnie kell.