A döntően ragadozó Theropoda dinoszaurusz fogai mellett halak fogai és csontjai is előkerültek St. Wolfgang mellett.
Egy török kori tímárműhely maradványaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum munkatársai a szegedi belvárosban – közölte Molnár Csilla régész csütörtökön a helyszínen....
Tizenegymillió éves, kétméteres óriásteknős maradványait találták meg Hamburgtól északra, egy agyagbányában folytatott ásatáson. Gerhard Höpfner, az ásatás vezetője szombaton elmondta, hogy a...
London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen. A feljegyzésekből már ismert Red Lionról (Vörös Oroszlán) úgy vélték, ez lehetett az első Erzsébet-kori színház,...
Egy 16. századi ír klánfőnök földi maradványai után kutatva végeznek ásatásokat a régészek a spanyolországi Valladolid egyik utcájában. “Vörös” Hugh O’Donnell az...
Solt 11. századig visszavezethető története és egy őskőkori település emléke is feltárul a régészek előtt a belvárosban zajló építkezésen – mondta Wilhelm...
Kelta falu nyomait tárták fel a régészek Debrecenben – közölte a Déri múzeum. Közleményük szerint a múzeum régészei – akik a mostani időszakban...
Feltehetően egy szarmata kori temető nyomaira bukkantak a Koszta József Múzeum régészei Szentestől délre Berekhát térségében. Filep Fanni ásatásvezető régész kedden elmondta,...
Szkíta kori, a Kr.e 7.- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző...
Először állítják ki az M6-os autópálya építése során előkerült 7000 éves leleteket a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában május 9-től....
Az egyiptomi óbirodalom korából származó, csaknem 4500 éves temetőt fedeztek fel a gízai piramisok közelében – közölte szombaton a régészeti minisztérium. Több...
A leletek 3300-3500 évesek.
Szarmata lelőhelyen sok kutya csontvázát is megtalálták, amelyek közül egynél nem zárható ki, hogy elődeink félbevágták az állatot.
Ismét értékes leletet találtak a régészek a Kína északnyugati részén zajló ásatások során.
A legújabb radarvizsgálatok első eredményei szerint majdnem biztos, hogy valami van Tutanhamon sírjának falai mögött. Nicholas Reeves brit régész elmélete szerint a...
Légi fotózás után most először talajradarral is kutatták Iovia, a Tolna megyei Kapospula határában lévő, egykori római erőd föld alatti maradványait. A...
Újra bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az ásatások világába az Aquincumi Múzeum romkertjében, ahol a római kori polgárváros északi részén, az úgynevezett iparos-kereskedő...
A szakemberek nyolcezer négyzetméter átkutatása során bukkantak az V. századi, mintegy kilencven sírból álló, kiemelkedően gazdag leletanyagot rejtő temetkezési helyre.
A halmokkal egykorú, hamvasztásos rítusú sírok mellett egy-két generációval későbbi, ugyancsak hamvasztott temetkezésre utaló jelek is fellelhetőek Inotánál