
Kami Rita 31. alkalommal a világ tetején
Kami Rita teljesítménye nem pusztán fizikai erőnlétről szól, hanem kitartásról, elhivatottságról és szakmai alázatról is.
Kami Rita teljesítménye nem pusztán fizikai erőnlétről szól, hanem kitartásról, elhivatottságról és szakmai alázatról is.
Suhajda Szilárd az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt. 2014-ben a 8051 méteres Broad Peaket is megmászta.
Március 23-án indult a Kyocera Everest Expedíció 2023, melynek keretében Suhajda Szilárd azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén...
A tervek a nepáli kormánynak a Mount Everest-régiójának turizmusát elősegítő bizottsági javaslatai követik majd.
Erőss Zsolt 2002. május 25-én, 10.30-kor első magyarként ért fel a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára.
Suhajda Szilárd 2019-ben érte el a K2 8611 méteres csúcsát, ezzel magyar állampolgárként, oxigénpalack nélkül ő járt az eddigi legmagasabban
Az eredmények és a jelek arra utalnak, hogy a Mount Everest Dél-nyereg-gleccsere a megsemmisülés felé tart.
Megtalálták Pakisztánban annak a három hegymászónak a holttestét, aki februárban, a K2 téli megmászására tett vakmerő kísérlet során vesztette életét a világ második legmagasabb, 8611 méter magas hegycsúcsán. A pakisztáni Muhammad Ali Szadpara – az ország leghíresebb, nemzeti hősként ünnepelt alpinistája -, az izlandi John Snorri és a chilei Juan Pablo Mohr hóból kiolvadó tetemét…
Újabb hegyi vezetőt találtak holtan az Everesten, a világ legmagasabb hegycsúcsán, kevesebb mint egy héttel egy másik serpa halála után – jelentette be hétfőn egy expedíciószervező. A hegyi vezető, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, vasárnap tartott lefelé a csúcsról, 7906 méteres magasságban halt meg. „A hegyi betegség szövődményeire gyanakszunk. El fogunk indulni a holttest keresésére”…
Teljesítette a második akklimatizációs kört is Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, aki „tisztán”, vagyis pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül készül megmászni a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet. A Kalifa Alpin Csapat szombati tájékoztatása szerint Varga Csaba kedden indult el a második akklimatizációs körre. Miután elérte az első magaslati tábort, a hegymászó még…
A vízlepergető ruházathoz használt, egészségre ártalmas szintetikus vegyianyagokat találtak a hóban a kutatók a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest közelében. Ezek az ember által előállított perfluoralkil és polifluoralkil vegyületek (PFAS) különböző egészségi problémákat – magas koleszterinszintet, elhízást, daganatos betegségek kockázatát, születési rendellenességeket – okozhatnak, és kockázatot jelenthetnek a túrázókra, hegymászókra, valamint a helyi lakosokra,…
A rossz időjárás egyelőre megakadályozta, hogy kínai földmérők feljussanak a Mount Everest (Csomolungma) hegy csúcsára, hogy megmérjék a világ legmagasabb hegyének magasságát. A földmérőknek május 9-én vissza kellett térniük az alaptáborba, de ismét útnak indultak, hogy május 22-én megpróbáljanak feljutni a hegycsúcsra, ha az időjárás engedi – adta hírül a Hszinhua kínai hírügynökség. Az 5200…