
Az államtitkár asszony már félrelépett
„Az államtitkár asszony félrelép” november 22-én debütált a József Attila Színházban. És később is a repertoáron marad.

„Az államtitkár asszony félrelép” november 22-én debütált a József Attila Színházban. És később is a repertoáron marad.

Szerényi Gábor Egy lendületből című kiállítását Ulrich Gábor nyitotta meg november 20-án, csütörtökön 18 órakor a Fugában.

Schloss Hof kastélya jellegzetes vidéki bájával első sorban azokat várja az adventi vásár ideje alatt, akik szeretik a vásárok hangulatát...

Budapest díszpolgára címmel tüntették ki többek között Lányi András írót, Mácsai Pál színész-rendezőt.

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az Opera új örökös tagjai.

Az operaház fantomja 1000. előadását ünnepli a Madách Színház november 30-án, a jelenlegi három szereposztás minden tagja színpadra lép.

Keserü Ilona tartja a ma is élő magyar művészek eladási rekordját, művei pedig külföldön is egyre keresettebbek.

Laurent Mauvignier nagyszabású családregénye, a La maison vide (Az üres ház) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést.

Krasznahorkai László közösségi oldalán posztolta ezt a képet, amelyen az épület lakói meleg üdvözletét küldik az írónak, egy fotóval és egy A4-lappal.

Gene Hackman életműve és gyűjteménye nem csupán a filmek rajongóinak, hanem a művészetek iránt érdeklődőknek is izgalmas.

A Közgyűjteményi Központ alá tartozó intézmények vezetői már régóta átalakítást és Demeter Szilárd távozását szerették volna elérni.

A micélium-alapú memrisztorok olcsók, biológiailag lebomlanak, és minimális energiafelhasználással működnek.

Jack DeJohnette öröksége nemcsak a felvételekben él tovább, hanem abban a zenei látásmódban is, amit generációk zenészei tanultak tőle.

A modern életvitel gyakran állít bennünket kihívások elé a tárgyaink rendszerezésében és tárolásában. Otthon vagy az irodában is szükség van a hatékony rendszerezésre, ami sokszor elengedhetetlen. Itt jönnek képbe a simítózáras tasakok, amelyek egyszerű, de rendkívül eredményes alternatívát nyújtanak. Ezek a praktikus megoldások sokszínű felhasználási módjaikból adódóan egyre népszerűbbek a háztartások és a munkahelyek körében.…

Mentális egészség és a döntések súlya. A folyamatos közszereplés és az állandó ítélkezés könnyen vezethet mentális terheléshez.

Sam Rivers nem csupán a basszusgitárosunk volt – ő volt a varázslat maga. Minden dalunk lüktetése, a káoszban a nyugalom, a hangzásban a lélek.

Erre hívta fel a figyelmet Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezetője is, aki a közösségi oldalán reagált a felmerülő kritikákra.

Elmaradt köszöntés a közgyűlésen – a Magyar Művészeti Akadémia utólag gratulált Krasznahorkai Lászlónak a Nobel-díjhoz

A Magyar Művészeti Akadémia csütörtökön tartotta őszi közgyűlését a Pesti Vigadóban, ahol megválasztották az új rendes és levelező tagokat.

Missy Elliott is részvétét fejezte ki, külön kiemelve D’Angelo fiát, aki idén mindkét szülőjét elvesztette: „Küldjünk imát a fiáért – senkinek sem szabad ennyi fájdalmat átélnie.”

A Tiszta őrület Woody Allen legújabb, 2024-ben írt darabja, amelyet sokan a szerző önéletrajzi összegzésének tartanak.

A főszerepet Charlie Chaplin tinédzser lánya játszotta volna, aki később így emlékezett vissza: „Apám hónapokon át figyelte a madarakat.

Orbán Viktor miniszterelnök szintén a Facebookon gratulált: „Magyarország büszkesége, az első gyulai Nobel-díjas, Krasznahorkai László.

Krasznahorkai László a közép-európai epikus irodalom nagy mestere, aki Kafka és Thomas Bernhard hagyományát folytatja.

Ha idén Krasznahorkai László nyerné el a Nobel-díjat, az nemcsak Magyarország számára lenne történelmi pillanat.

A Robin Williams-videók a mesterséges intelligenciával előállított, alacsony minőségű „AI-szemét” tartalmak új hullámába illeszkednek.

A Dry Cleaning zenéjének egyik legfontosabb eleme mindig is az emberi kapcsolatok őszinte megélése volt, és ez most is sikerült.

A gyanút tovább erősítette, hogy a szervezők nem vették fel a kapcsolatot a katalóniai Figueresben működő Gala-Salvador Dalí Alapítvánnyal.

A Madame Tartuffe bemutatóját szeptember 28-án tartják meg, Hegedűs D. Géza helyett Kőszegi Ákos lép színpadra Pernelle úr szerepében.

Az MGM stúdió 1987-ben mutatta be az Űrgolyhókat, amely George Lucas Csillagok háborúja-sorozatának paródiájaként született.