A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal.
December 16-án, Kovács Ákos lemezbemutató koncertje előtt került megrendezésre az a flashmob, melynek apropóját Kövér László és Ákos a napokban nyilatkozatai adták....
Tovább dagad az Ákos-botrány: az énekes nagy vihart kavart nyilatkozatával, amelynek köszönhetően most az egyik főtámogatóját is elvesztette.
Évek óta publikál folyóiratokban, tavaly megnyerte a Petri Györgyről elnevezett díjat, most pedig megjelent az első kötete. Balaskó Ákos azonban nemcsak verseket,...
"Benne vagyok egy nagy nemzetközi kutatócsoportban, amiben agykutatók, pszichológusok és komputermérnökök is vannak, filmkutatókkal együtt." Fotó: Magyar Vivien
Az erotikus filmdráma forgatókönyvét Tolnai Szabolcs, Oláh Tamás és K. Kovács Ákos írta Aaron Blum (Virág Gábor) 2011-ben megjelent Biciklizéseim Török Zolival...
A legjobb rövidfilm közönségdíjával jutalmazott Branka a magyar-jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben.
A Külön falka kapta a legjobb filmnek járó díjat, míg a Branka a legjobb kisfilmnek járó trófeát a horvátországi Vukovar Filmfesztiválon.
Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. Kategóriánként öt film és alkotó szerepel a listán.
Akiket megérintett a Pázmány döntése: Szegő János, Nyáry Krisztián, Vörös István és Schein Gábor. Egybehangzó 4 vélemény.
Lovass Tibor ismertette: a film- és fotóművészet kategóriában első díjat kapott Zajti Balázs, Zajti Ferenc és Zajti Gábor Autóstoppal a szabadság felé...
Harminchét filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet, a döntés nyomán 7 tévéfilm és 8 kisjátékfilm gyártása, valamint 3 tévéfilm és 19 sorozat...
Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című filmje kapta a legjobb kisjátékfilm díját, a dokumentumfilmek közül Alexander Abramov Palekh – Újra a...
Egy Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgépet állítottak ki a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban, a Messzer becenevű repülőgépet október 23-tól jövő év március 15-ig tekinthetik meg az...
A a The Hollywood Reporter újságírója is a zsűriben volt.
A kreatív kamerahasználat és a beállítások azt jelzik, hogy egy tehetséges, új generáció lép színre a magyar filmgyártásban – írja a Variety...
Andrejszki Judit a régizene, Sebestyén Márta pedig a népzene emblematikus alakja. Március 6-án együtt lépnek fel a Művészetek Palotájában a régizene fesztivál...
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy hamis az a kép, mely szerint a gender-szemlélet család-, heteroszexualitás-, anyaság- vagy férfiellenes lenne. Sokkal inkább arról van...
A Telekom lépése visszaidézte azt az aczéli kultúrpolitikát, amely nem a kulturális teljesítmény, hanem a politikai állásfoglalás alapján értékelte a művészeket -...
A balatonföldvári Összpróba tábor muníciót ad önmagunk megértéséhez és kifejezéséhez, társaink és a világ feltérképezéséhez, aktivitásra és gondolkodásra hív.
Igazi fesztiválhangulat, egy filmtekercset sem lehetne leejteni. Tegnap Mundruczó Fehér Istenével nyitottak, de később sem maradunk Isten nélkül, Bodzsár Márk Isteni műszakja...
A 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat június 6. és 10. között rendezik meg Bupesten és több mintnyolcvan vidéki városban. Itt műfajonként válogathattok...
Egyszer csak kiderült, milyenjó üzlet tévénézőknek írni az újságot. (Bakos András esszéje)
A Vígszínház, a Pesti Színház és a Kombinált bérletesek elővásárlási jogot és kedvezményeket kapnak, továbbá részt vehetnek rendezvényeken.
Rakovszky Zsuzsa dédelgeti a múltat, mégsem nosztalgiázik, tárgyszerűen bánik a jelennel, mégsem tárgyias...
Nem mindennapi leánykérés történt a két sportoló között, erre mondják azt, hogy emlékezetes leánykérés volt.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adott át...
A színekben rejlő hatalmas erő címmel Tornyai János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szolnoki Galériában februárban.