A színekben rejlő hatalmas erő címmel Tornyai János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szolnoki Galériában februárban.
Feküdtem apámmal a Marx téren, a női WC alagsori kövén több mint fél órát, arra várva, hogy a felettünk lövöldöző tankok elvonuljanak....
Krausz Ferenc kitért arra is, hogy a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ jelenleg nem kap támogatást az Európai Uniótól.
Prima Primissima díjat kaphat Csákányi Eszter, Pitti Katalin, Szabó T. Anna, Tarr Béla és feLugossy László is.
Az Éger operatőre Papp Kornél, vágója Monok Anett, hangmérnöke Cseh András. A játékfilm közvetlen állami támogatás nélkül készült.
Az 1972-es évhez kötődő szemléletváltás után a Magyar Műhely életében a következő fordulópont 1989-ben jött el.
Augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend parancsnoki keresztet, Magyar Érdemrend tisztikeresztet is adományoztak.
Firenze utcáinak egy részét szivárványszínű zászlókba öltöztették, közepébe pedig a Peace szót nyomtatták.
A sötét folyó partján sétáltunk a szállásunk felé, valami mozgást érzékeltem a vízen, rögtön lekattintottam - Kovács Bodor Sándor Firenze-írása.
Ma mindannyian fokozottan érezzük, hogy a kultúra: vigasz, erő és támasz - ezzel indul a 35 színházigazgató levele.
Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. A húsz kategóriában öt-öt film és alkotó szerepel a listán.
A Petőfi-emlékérme hátlapján Petőfi portréja látható, amely Barabás Miklós 1846-os tusrajza alapján készült...
Ligeti György május 28-án lenne 100 éves. A 20. század egyik megkerülhetetlen zeneszerző-egyénisége, folyamatosan újraalkotta zenei nyelvét
Három, a második világháború során a Vörös Hadsereggel folytatott harcokban elesett, ismeretlen magyar katonát temettek újra a lengyelek.
Egy ilyen délután tettem föl Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza dalait, aztán óvatosan kémleltem, milyen hatást váltanak ki társaimból.
Látványosan tetten érhető Salgótarján kiemelt státusza, nem véletlen például a kis Moszkva gúnynév elterjedése.
Tizenegy pedagógus és tizenegy előadóművész részesül idén az Artisjus elismerésében. A kitüntetéseket szerdán este adják át.
Csányi Sándor filmes és színházi szerepek, valamint színházi rendezések után vág bele első mozifilmje elkészítésébe
A Filmio számos kiváló bűnügyi filmet tartalmaz kínálata közül öt alkotás ingyenesen tekinthető meg november 17. és 20. között.
A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultúrtér és művésztei találkozóhely is kíván lenni.
A Medves-fennsík peremén megkapaszkodó település, Rónafalu 110 lakosa minden évben vendégségbe hívja rokonait, barátait.
Vagyóczky Tibor 1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt.
Nagy Pál: minden disszidensnek van egy visszatérő rémálma. Már külföldi állampolgárként hazautazol, és letartóztatnak.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díja elismeréseit. A gála október 18-án lesz az Örkény Színházban.
Koltai Róbert – Bujtor István életműve nyomán – a humor, a derű, a rejtély és a titokzatosság jelenlétéért kapott életműdíjat.
Mintegy 100 filmet, köztük hollywoodi magyar filmesek alkotásait láthatja a közönség szeptember 13. és 18. között.
A zenészcsaládba született, a dob(verők) iránt már az óvodában érdeklődést mutató Gotthard hétéves kora óta él a hat húr bűvöletében
Remek történetek egész sora jön most szembe a világhálón, nekem is jutott egy egészen kicsi, ezt most elmesélem Haumann Péter színművészről.