Páratlan páros – Zátony, a józsefvárosi szatír Annyira feszült, hogy képtelen egy helyben ülni, fel s alá járkál az ablaknál, mint az...
Rövidesen félidőhöz érkezik a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, ám a hátralévő közel másfél hétben is igazi különlegességek várják a látogatókat....
Rendhagyó kávézókoncertek, világzenei piknik piacokon, lakásszínházi bemutatók, Bartók-remekművek zenekari formációban és jazzköntösben, vadonatúj kortárs zenei kompozíciók, táncpremierek, városi sétaszínházi programok, kamaracsemegék, formabontó...
Felújították Budapesten a VIII. kerületi Szent József-plébániatemplomot. A teljes körű külső rekonstrukció 800 millió forint állami támogatásból valósult meg. A templomot pénteken...
Életének 79. évében elhunyt Richly Zsolt Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár – közölte a család és...
Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek...
A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc...
Az a Budapest, ami Mándy szövegeiben oly jellemzően megjelenik, nemcsak a mai Budapesttel nem egyezik, de már az író élete végén a...
Korábban már támogatott, gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok bővítését, illetve egész estés animációs filmmé alakítását támogatja kétszázmillió forint keretösszegből a...
Az Auróra és a Corvin Club önkormányzat által történő bezárásól írt a napokban a jozsefvaros.hu. Az Auróra közössége viszont azt állítja, őket...
Az indokok között kábítószer-kereskedelem és szervezett bűnözés is szerepel.
A hatvanas évek közepétől rendszeresen kiállított itthon és külföldön egyaránt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar...
A 175 éves Virágfüzéres Ház eredetileg Hild József tervei alapján készült.
1967-ben igent mondott egy filmvígjáték főszerepére (Isten megbocsát, én nem). Ebben a makaróni westernben már mint Bud Spencer szerepelt, oldalán későbbi partnerével,...
…a halántékánál kiserked a vér, a vörös, zselés anyag csíkot húz, egészen le az álláig, és követik a könnyek. A nő némán...
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész idén lenne 80 esztendős.
Volt egy fiú, akiről mindenki tudja, hogy meghalt egy koncerten. De, ki volt ő, honnan jött és hová tartott volna? ...és volt-e...
2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Nem hiszem, hogy Pál Dániel Leventéből díszpolgárt kreál a mostani vezetés, pedig aki tudni akarja, hogy milyen a nyócker, az fellapozhatja Az...
Szomjas György régóta tervezi a Roncsfilm Kettő forgatását, de előtte néhány egykori és új szereplővel, köztük Szőke Andrással, Badár Sándorral, Scherer Péterrel,...
Mondták, hogy Krasznai Tündét újra meg kell hallgatni. Hogy a legutóbbi fellépésein a pesti Lumenben meg a Cseh Tamás program keretében zajlott...
Januárban nyitott meg Budapesten a Nem Adom Fel Café & Bár, ahol fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak. Ellátogattunk a kávézóba,...
Megúszhatod a büntit, ha bevallod, mit követtél el! A kartell akkor is genya dolog, ha a rászorulók katelleznek!
Ma délután nálunk is megjelent egy cikk, miszerint a VIII. kerületi okmányirodában bántalmazták Jávor István egyetemi tanárt. Nem kellett sokáig várni a...
Fejes Endre önálló kötettel utoljára a kilencvenes évek közepén jelentkezett, Lemaradt angyalok címmel elbeszéléseit közölte, majd Szabadlábon címmel saját válogatásában adott közre...
Kevesen tudják, de régen a Józsefváros híres zsidók lakta környék volt, a háború után azonban szinte nyom nélkül cserélődött ki a lakosság....
Tamási Gábor érdeklődése az ipari létesítmények, épületek sorsa iránt, ha nem is mondható szokatlannak, de általánosnak sem.