+ Film

Vízipók-csodapók a Leonardo utca tűzfalán

MTI/Mónus Márton

Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek meg – közölte a Színes Város Csoport hétfőn.

Az összegzés szerint a gigantikus falfestmény két hónap alatt készült el 50 szín és 300 liter festék felhasználásával, a 350 négyzetméteres tűzfalat előzetesen hőszigetelték, ezt követően került fel rá a népszerű rajzfilmsorozat karaktereit ábrázoló murális alkotás.

Az egyik legjobb dolog a falfestésekben, ahogy egy-egy projekt idején beépülünk azoknak a lakóközösségeknek az életébe, akik nap mint nap látják a munkánkat – idézi a tájékoztató Flór Pétert, a csoport főtitkárát.

MTI/Mónus Márton

A Színes Város Csoport a Józsefvárosi Önkormányzat pályázatának eredményeként idén hat különböző falfelületet újít meg, és színesít ki a kerületben. Először a Szaffi szereplőit festették fel a Szigony utca 10. szám alatti házra 600 négyzetméter nagyságban, majd a Vuk karakterei kerültek fel egy 800 négyzetméter nagyságú felületre, most pedig a Vízipók-csodapók készült el. Terveik között szerepel még a Macskafogó, valamint a Vuk folytatásának az elkészítése.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top