+ Építészet

Megmenekül a Virágfüzéres ház

A 175 éves Virágfüzéres Ház eredetileg Hild József tervei alapján készült.

Fotó: Népszava.hu

A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti intézkedés keretében nem adta meg az engedélyt a Baross utca 40. szám alatti, eredetileg Hild József tervei alapján épült, több mint 175 éves műemlék épület, a „Virágfüzéres ház” részleges bontására és a helyén új épület építésére – olvasható a Miniszterelnökség pénteki közleményében.

Mint írják, a Helyettes Államtitkárság egy korábbi döntés felülvizsgálatára kérte a kormányhivatalt.

Belső-Józsefváros műemlék épülete és annak értékei megmaradhatnak az utókor számára, miután a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a kormányhivatalnál a Budapest VIII. kerület Baross u. 40. szám alatti ingatlanon álló Virágfüzéres házként is ismert műemlék épületet érintő bontási-építési munkát illetően.

A felülvizsgálat során Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti szervként megváltoztatta az elsőfokú építési-bontási engedélyt. A felülvizsgálat során hozott határozatában a kormányhivatal nem engedélyezte a műemlék épület bontását. A Helyettes Államtitkárság ezúton felhívja a műemlék épület tulajdonosának figyelmét állagvédelmi és felújítási kötelezettségére

– olvasható a közleményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top