A kozmikus kannibalizmus a Tejútrendszerben is általánossá válik, amikor körülbelül ötmilliárd év múlva galaxisunk végül összeolvad a szomszédos Androméda galaxissal.
Mostanáig ezen a napon 19,7 Celsius-fok volt a legmagasabb hőmérséklet, amit ezen a napon mértek. Ezt 1927-ben Jászberényben rögzítették.
Először nyert bizonyítást, hogy ezek a párhuzamok a memóriakonszolidáció és az alvás alatti agytevékenység szintén léteznek.
Tóth Jánosról, a Munkaügyek című sorozat egyik főhőséről szóló, 52 epizódból álló új sorozatot indít március 9-től a Duna televízióban a közmédia.
Nagyon boldog vagyok, mivel most nyújtottam be először pályázatot, ráadásul a díjnyertes képsorozat a kedvenc munkám - mondta Hlinka Zsolt
Az arany nyakpántokat és a karperecet külön-külön, egymástól körülbelül egy méterre elásva találták, a felszínhez közel.
Alex Webb kiállításával veszi kezdetét az első alkalommal megrendezendő Budapest Fotó Fesztivál.
A vulkán éjszaka tört ki. A sötétben magasba szökő, izzó rögöket Catania és Taormina városából is látni lehetett.
A kiállításra kerülő anyag gondolatisága örök, egyetemes kérdésekre keresi a válaszokat - hogyan, milyen értékrendek mentén kell élnünk – és változnunk, úgy,...
Nem az Oscar-díj téves kihirdetése volt az egyetlen nagy baklövés a gálán: a szervezők egy élő embert is eltemettek.
Új burkolatot kap a bécsi Stephansdom környéke, így márciustól novemberig régészek tartanak idegenvezetést az építési munkák miatt feltúrt téren. Mesélnek a Stephansplatz...
A káosz azt követően szabadult el, hogy Warren Beatty és Faye Dunaway, a Bonnie és Clyde egykori sztárjai bejelentették a legjobb film...
A projekt fontos része a három egyetem közös klinikai adatbázisának létrehozása.
Tudtam, hogy el fogom szúrni. Megígérem, nem jövök vissza!
A Holdfény című dráma tarolt a független filmek Oscarjaként emlegetett Independent Spirit Awards szombat esti díjátadóján.
A rövid dokumentumfilm kategóriában kapott jelölést az amerikai filmakadémia rangos díjára a The White Helmets című, Orlando von Einsiedel rendezte produkció, amely...
A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri...
Számos filmben szerepelt, az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította.
Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk...
Cheryl Boone Isaacs, az amerikai filmakadémia elnöke a dokumentumban hangsúlyozta, hogy nagyon szigorúan veszik az Oscar-díj szavazási eljárását.
M. Tóth Zsolt jégszobrász-világbajnok a Fórom plázában esett neki a 100 kilós csokitömbnek.
A paloták és a kiállítások bejáratainál kifüggesztett cseh és angol nyelvű tájékoztatás szerint az intézmény "műszaki-technika" problémákkal indokolta lépését.
A legtöbb bírálat azzal kapcsolatban érkezett, hogy a szociáldemokrata és zöldpárti bécsi városvezetés beleegyezett a szobor felállításába.
Mindez csaknem három évtizeddel azután történik, hogy ez a Washington finanszírozta médium hozzájárult a kommunista diktatúrák kelet-európai összeomlásához.
A rendszerben a Földhöz hasonló, szinte biztosan kőzetből álló bolygók keringenek olyan közelségben a halványan pislogó csillag körül, hogy felszínükön akár folyékony...
Új elnökséget választott a szombati tisztújító ülésen a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
A hírt barátok jelentették be a Facebookon, s ezt később megerősítette a Digitális Irodalmi Akadémia pénteki bejegyzése is, amely szintén rá emlékezik.
Festői indulásával párhuzamosan Bozsó János gyűjtésbe is kezdett. Az idő során múzeummá érett kollekcióját 1976-ban szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta.