+ vallás
Kiállítják a Krisztus-hajó egy darabját és a holt tengeri tekercseket
Washingtonban állították ki a világ legrégebbi biblikus szövegeit: Kilenc hónapig láthatók a holt-tengeri tekercsek.
A méhek tisztelettel érzékelik a vallásos képeket
Bár a méhek és az emberi vallás közötti kapcsolatot sokan csak egy különleges véletlennek tartják, a történet számos kérdést vet fel.
Székelygulyást főzött Hévíz küldöttsége Vatikán menhelyein
A program részeként több mint száz rászoruló férfi kapott meleg ételt a Vatikán két segélyközpontjában.
Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéit a Vatikán és Róma őrzi majd
Boldog Bódi Mária Magdolna, a szeptemberben boldoggá avatott fiatal vértanú emléke immár Rómában és a Vatikánban is jelen lesz.
Az életük árán is özönlenek a haszid zsidó zarándokok Ukrajnába az újévre
Az ukrán határőrség adatai szerint már több mint 35 ezer haszid zsidó zarándok érkezett a közép-ukrajnai Umanyba.
Perintfalvi Rita megkapta a Herbert Haag-díjat
Perintfalvi Rita számára a díj egyfajta bátorítás a nehéz körülmények között folytatott munkájához.
Szüzet avattak boldoggá, Bódi Mária Magdolna vértanút
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért.
A Vatikán mezőgazdasági termelésbe kezd
A Vatikán évente mintegy 250 ezer vendéget vár az új mintagazdaságba és a hozzá kapcsolódó kulturális programokra.
Egy nappal Ferenc pápa trieszti látogatása előtt töltött automata fegyvert találtak az állomáson
Az idén áprilisban elhunyt Ferenc pápa 2024 júliusi trieszti látogatása jelentős esemény volt az olasz katolikus közösség számára.
Így tisztították meg a tenger fenekén a Mélység Krisztusa című szobrot
A „Mélység Krisztusa” szobor a San Fruttuoso-öbölben, Portofino és Camogli üdülővárosok között található, nagyjából 300 méterre a parttól.
Szinetár Miklós legjobban várt könyvét a Zsidó Gasztronómiai Fesztivál vezető programjaként mutatja be
A Zsidó Gasztronómiai Fesztivál nemcsak a zsidó közösség ünnepe, hanem egy nyitott, befogadó esemény is.
A kert a teremtés folytatása – Beszélgetés Dejcsics Konrád atyával, az Arcus Temporum igazgatójával
Dejcsics Konrád: Az arcus temporum valójában egy modern szóösszetétel, tehát ez a kifejezés nem létezik a klasszikus latinban.
Ez a Krisna-völgyi búcsú minden eddiginél különlegesebb lesz
Harmincadik Krisna-völgyi búcsú július 25-én kezdődik: jubileumi ünnep a lelki béke és a természet ölelésében.
A dalai láma bejelentette, hogy reinkarnálódni fog
A 90 éves dalai láma intézménye nem szűnik meg, és kizárólag tibeti buddhista hagyomány szerint jelölhető ki az utód
Al Pacino magánkihallgatáson járt a pápánál
Al Pacino római katolikus neveltetésben részesült olasz származású szülei révén, az 1940-es évek New Yorkjában.
Leó pápa pünkösd vasárnapi beszéde a Szent Péter téren
Leó pápa: a Szentlélek segít abban, hogy másképpen lássuk és új módon éljük meg világunkat, levetve az általunk öltött álarcot.
Döbbenetes eredmények születtek a Holt-tengeri tekercsek AI-vizsgálatánál
A Holt-tengeri tekercsek darabjait az 1940-es évek végén találták meg beduin pásztorok a Kumrán környéki barlangokban.
Mi lenne: Ha az oroszok visszaadnák a négy ukrán megyét? – Ha Izrael újjáépítené Gázát?
Öt vallásfelekezet – római katolikus, görögkatolikus, református, evangélikus, zsidó – kántora adott koncertet május 25-én vasárnap este.
Rovarfertőzés pusztít a Pannonhalmi Főapátságban
A Pannonhalmi Főapátságban intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban.
Tihany tetőtől a kriptáig megújult
Tihany újra ragyog – befejeződött az apátság történetének legnagyobb felújítása. Több mint kilenc évszázad öröksége újult meg.
Megszólalt XIV. Leó pápa testvére – gyerekként vasalódeszka volt az oltár
A fivér hangsúlyozta: szerinte XIV. Leó pápa nem fog sem a katolikus egyház bal-, sem jobboldali szárnyának kiszolgáltatottja lenni.
Ki is valójában az új pápa, Robert Francis Prevost – XIV. Leó?
XIV. Leó név választásával Prevost tiszteletét fejezte ki XIII. Leó pápa iránt, aki a katolikus társadalmi tanítás megalapozója volt.
Itt a thriller-izgalmú Konklávé
A Konklávé-regény így összeségében az, aminek látszik: egy lendületes, érdekes, műfajában kiemelkedő thriller.
Ki lehet az új pápa?
Az új pápa személye meghatározó lesz az egyház jövője szempontjából, különösen a reformok, a hagyományok és a globális kihívások kezelésében.
Hogyan zajlik a pápaválasztás a Sixtus-kápolnában?
Az utóbbi 120 évben egyetlen pápaválasztás sem tartott négy napnál tovább – II. János Pált 1978 októberében a negyedik napon választották meg.
Egy lélek, aki nem hajlott meg – Mindszenty József 50 éve hunyt el
Mindszenty József nem lett mártír a klasszikus értelemben. De története mégis a mártíromság határán billeg.
86 éves szabómester varrta az új pápa ruháját – 3 különböző méretben
Az első ruha azonban kiemelten fontos: ez az öltözék válik az új pápa ikonikus megjelenésévé, amelyet a világ minden tájáról közvetítenek.
Gróf Eszterházy Károlyra emlékeznek a pápai Nagytemplomban
Gróf Eszterházy Károly 1725. május 4-én született Pozsonyban, és már fiatalon a papi pályát választotta.
A pápaválasztás után azonnal elégetik a szavazatokat
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el.
Ferenc pápa utolsó nagy ajándéka
Ferenc pápa mindig is a szegények, a kitaszítottak és az elesettek iránti különös érzékenységéről volt ismert.
További cikkek
