+ Képzőművészet
A nap fotója: Hóba borult a Kékestető
Az 1014 méter magas Kékestető többnyire az első olyan hely Magyarországon, ahol elindul az igazi havazás és a hóemberépítés.
A jövő útjain. Mesterséges intelligencia a művészetben
A képek ember és a mesterséges intelligencia együttműködéséből jönnek létre, de azért ne legyünk igazságtalanok a végeredménnyel szemben.
Egy maori törzs 137 éves husángot követel vissza
Egy új-zélandi maori törzs ereklyéi visszaszolgáltatását követeli a Sotheby's aukciósháztól - írta a The Guardian
20 év után újranyit az erotikus Vettius-ház
A pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését.
Elrejtett kincseket találtak egy bérház felújításánál
A tárgyak jellege arra utal, hogy egyszerre, feltehetőleg a második világháború elején rejtették el őket Lódz zsidó vallású lakosai.
Modern utak az eladó régiségek értékesítésében
Az eladó régiségek viszonylag szűk és speciális vásárlói réteget céloznak, ugyanúgy fontos, hogy az eladó tételek megtalálják az érdeklődőket
A magyar anyák megmentőjének szobrát avatták Londonban (frissített! – új képek)
Semmelweis Ignácnak számos külföldi városban van szobra, köztük Tokióban, Krakkóban, Chicagóban és Bécsben.
Ligeti Antal festőművész is részt vett a 48-as szabadságharcban
Ligeti Antal 1823. január 10-én született Nagykárolyban. Elsősorban tájképfestő volt, az idilli festői tájak szerelmese.
Elhunyt Záborszky Gábor
Záborszky Gábor első, nagyméretű állatfigurái az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek.
Reneszánsz falképeket találtak Kolozsváron – fotók
Kolozsvár és térségének legkorábbi reneszánsz falképeit találták meg a kutatók a kolozsvári Farkas utcában.
A nap fotója: Újévi fürdőzés a Tisza-tóban
Résztvevők az Újévi csobbanás elnevezésű rendezvényen a Tisza-tóban, a tiszafüredi szabadstrandnál 2023. január 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt Tiszafüred, 2023. január 7.Czókoly Sándor káplán megáldja a Tisza-tavat...
Párizs újra a múzeumlátogatók kedvelt célpontja
A nagy kortárs összművészeti tárlatoknak helyet biztosító Pompidou Központ tavaly 3 millió látogatót fogadott, főleg Párizs és környékéről
A nap fotója: Telihold a Balatonon
Telihold a Balaton tanúhegyei felett, jobbról a Badacsony a Zala megyei Nagyradáról fényképezve 2023. január 6-án.
Megvolt a nyertes, de a lakosság nyomására új pályázatot írnak ki a Petőfi-szoborra
Petőfi Sándor emblematikus alakját nagy kihívás újszerűen megmintázni, a zsűri megítélése szerint Gergely Zoltánnak sikerült.
Orosz katonának öltöztek román hagyományőrzők
"Az orosz agresszió jelképeit be kell tiltani az egész civilizált világban" - írta Facebook-bejegyzésében az ukrán diplomáciai képviselet.
A nap fotója: Virágzik a téli jázmin
Virágzik a téli jázmin (Jasminum nudiflorum) Nagykanizsa belvárosában, a Berzsenyi Dániel utcában 2023. január 4-én.
Bak Imre búcsúztatása
Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki következetes, párját ritkítóan változatos...
A nők csak akkor tudnak magukhoz illő társat választani, ha hagyják őket kibontakozni – beszélgetés Kovács Lilian képzőművésszel
A Barcelonai Biennalé után közvetlenül, december 3-án nyílt meg Kovács Lilian legújabb, Női Harmóniák című kiállítása.
Óriási illegális ókori műtárgygyűjteményt talált a rendőrség
Az ott lefoglalt nagyértékű műtárgyak között volt egy csaknem 1000 darabból álló, ókori római kori mozaikgyűjtemény, bronzkori edények.
Elhunyt Kácsor László
Kácsor László 1929-ben született Aradon, a középiskolát Nagyváradon végezte el. 1945-ben érkezett Budapestre, ahol kitanulta a kovácsmunkát.
42 évesen elhunyt Móricz-Sabján Simon
Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporterként, dokumentarista fotográfusként dolgozott.
Szabadon felhasználható művek sokasága január 1-től
Szabadon felhasználható lesz például Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve, valamint Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei is.
A nap fotója: Állatok karácsonya
Szurikáták (Suricata suricatta) bontanak ki egy csomagot az Állatok karácsonya elnevezésű rendezvényen a debreceni állatkertben.
Nincs magyarázat Bozsó János festészet iránti olthatatlan szomjára
Bozsó János gyermekként nem élhetett családban, mégis az otthont a kecskeméti Máriaváros jelentette, ahová visszatért a világháborúból.
A nap fotója: Határmenti naplemente
Vöröslő égbolt és a sormási templom Nagykanizsáról fotózva 2022. december 26-án este, naplemente után.
A nap fotója: Karácsony napja Budapesten
Kacsák a Városligeti tóban napsütéses időben karácsony első napján, 2022. december 25-én. MTI/Bruzák Noémi
Így kezdődött 67 december elején – Salgótarján 100 – Az én városom
Még nem voltam tizenhárom, 1967 decemberének elején lehetett, hogy egy könyvet keresve busszal a városba utaztam. - Salgótarján 100
Meghalt Bak Imre
Bak Imre szellemi és szakmai nagysága pótolhatatlan, fájó hiány marad utána a magyar kortárs művészeti életben.
Fény Szili száguldozik az országban
A "Fény Szili" aktuális napi útvonala az alábbi oldalon lesz elérhető: https://www.mavcsoport.hu/ismet-utra-kel-feny-szili.
Viszik a képeket, mint a cukrot – Patkó Károly 180 millióért
Patkó Károly Mediterrán kikötője az életmű mellett a két világháború közötti magyar festészetben is kitüntetett helyet foglal el.