+ Képzőművészet
Hamarosan látható lesz az európahírű Vörsi Betlehem
A vörsi betlehem 2023. december 3-tól 2023. január végéig látogatható mindennap 9-17:00 óra között a Szent Márton Püspök Templomban.
100 év után, a semmiből került elő Tihanyi Lajos remekműve
Tihanyi Lajos az úgynevezett százmilliós klub tagja, mindössze néhány ilyen festő van a magyar művészettörténetben.
Vágta egy életen át – beszélgetés a világot bejárt Kürthy Hanna festőművésszel
Kürthy Hanna: Festőként természetesen leginkább Párizsban éreztem magam legjobban, 12 évig éltem ott.
Megvannak az idei év legjobb mobilfotói
A Huawei célja, hogy lehetővé tegye a felhasználóknak, hogy szabadjára engedjék kreativitásukat, és feszegessék a mobil képalkotás határait.
91 rendőr 28 helyen 100 milliós leletet foglalt le amatőr régészeknél
A rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást.
Sosemvolt Budapest – másként nézne ki a főváros, ha elkészülnek ezek az épületek
A Sosemvolt Budapest – Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből című kiállítás szélesre nyitja az építészeti fantázia kapuját
A nap fotója: Festői naplemente Nyíregyházán
Naplemente Nyíregyházán, a Krúdy Gyula utcából fotózva 2023. november 15-én. MTI/Balázs Attila Nyíregyháza, 2023. november 15.Szivárvány a naplementében Nyíregyházán, a Krúdy Gyula utcából fotózva 2023....
A tragikus körülmények között elhunyt Szóbel Géza festőzsenit az egész világ ismeri
Szóbel Géza művészete a fauvizmus, az expresszionizmus, a szürrealizmus és a kubizmus határán mozog, de egyik irányzathoz sem tartozik.
Vászonképekkel kapcsolatos tények és tévhitek
A vászonképek árazása egyes emberek szerint korrekt, míg mások szerint eltúlzott. A minőséget meg kell fizetni.
Először úszott fényárban a Sagrada Familia evangélistákról elnevezett négy új tornya
A Sagrada Familia építésének munkálatai a legmagasabb, 175,2 méteres, Jézus Krisztus nevét viselő toronnyal folytatódnak.
Eddig soha nem látott német fotók érkeztek Budapest aranykoráról
Budapest. Az első aranykor - Sztereoképek és képeslapfotók a Fortepan és a Deutsche Fotothek gyűjteményéből
150 forint a belépő a Mai Manó Házba most péntek délután
Ruth Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el.
A nap fotója: A Mátra az első hóesés után
A drónnal készült képen havas fák Kékestetőn a szezon első hóesése után 2023. november 12-én. MTI/Komka Péter Kékestető, 2023. november 12.A drónnal készült képen havas...
A bécsi Belvedere 21 péntekenként ingyen látogatható
Ingyenesen lehet megnézni november 17-től nyolc péntek estén át a bécsi Belvedere 21 legújabb Schau! című állandó kiállítását.
Határtalan Design – Ezt a kiállítást sötétben kell nézni
A Határtalan Design kiállítás és összművészeti rendezvénysorozat 20 éves története során első ízben valósul meg tematikus tárlatként.
A művészet, az élet és a család nevében szétvertek egy híres Velázquez-festményt
Kalapáccsal rongálták meg Diego Velázquez egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták hétfőn Londonban.
Csák János kirúgta L. Simon Lászlót
Azért mentette fel a Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert - Csák János álláspontja szerint - szabotálta a gyermekvédelmi törvényt.
A nap fotója: Megjelent a sarki fény Nagykanizsánál
Sarki fény az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2023. november 5-én. MTI/Varga György Nagykanizsa, 2023. november 5.Sarki fény az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2023. november 5-én.MTI/Varga...
A lélek semmiképpen nem ég el – Marina Abramović megrázó londoni kiállításáról
Marina Abramović egész kiállítása igénybe veszi a figyelmünket, türelmünket és minden érzékünket. Az elme és a test határait feszegeti.
A nap fotója: A Magas-Tátra Magyarországról
A Magas-Tátra látszik a somoskői vár mögött Salgótarján közeléből fotózva 2023. november 4-én. MTI/Komka Péter Salgótarján, 2023. november 4.A Magas-Tátra látszik a somoskői vár mögött...
Nagy Kriszta x-T félmeztelenül várja az élete végét
Nagy Kriszta x-T legújabb fotómunkáján meztelen, megereszkedett bőre csipeszekkel „megfeszítve”, szíve fölött egy I love Cindy tetoválással.
Ők hárman a Nemzet Művésze új díjazottjai
A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet díjazására.
Nagy Kriszta x-T: Ez az életem vége
Nagy Kriszta x-T legújabb fotómunkáján meztelen, megereszkedett bőre csipeszekkel „megfeszítve”, szíve fölött egy I love Cindy tetoválással.
Párhuzamos pozicionálás – Nemes Csaba és Zékány Dia közös kiállítása az Artus Stúdióban
Zékány Dia: Csaba műtermi munkájában 2020 óta a figurális megközelítésű művek után absztrakt festészettel kezdett el foglalkozni.
4, Duna-partba épített sírkövet emeltek ki – fotók
Valószínűleg több száz síremlék esett áldozatul a Duna partvédő kőszórásakor - olvasható a megküldött dokumentumban.
Monet tavirózsás sorozatának egy eddig ki nem állított darabja kerül nyilvánosságra
Monet egész életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével "a természet mulandóságának dinamizmusát ragadja meg.
Néha 0 vagyok, néha meg 1 – Braun András különleges világokban járt
Braun András retrospektív kiállítása a Resident Art galériában A kilencvenes évek elején induló Braun András az évtized közepére olyan festői nyelvet alakít ki, amely számos...
Elhunyt Hajnal Gabriella
Hajnal Gabriella Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, iparművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja 1928 május 1-én született.
10 éves Németh Géza kultúrpolitikától független galériája, az Artézi
A Németh Géza tervezte katalógusban jelzik, hogy szeptemberben az esztergomi Rondella Galériában állítottak ki közösen.
Földből kinövő hanginstalláció a Porajmos áldozatainak emlékére
Leveleket írnak olyan roma személyeknek, akiket a Porajmos (a romák népirtása a fasizmus idején) során a második világháborúban meggyilkoltak