Megnyílt a Budapest Contemporary: 41 galéria várja az érdeklődőket
Csütörtökön nyitotta meg kapuit és vasárnapig várja az érdeklődőket a főváros legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT). Huszonkilenc hazai és tizenkét nemzetközi galéria is részt vesz az eseményen a Bálnában.
A Budapest Contemporary célja, hogy platformot biztosítson a magasan jegyzett kortárs galériáknak és alkotóknak, valamint népszerűsítse a hazai képzőművészet legjavát idehaza és külföldön is.
A BCT 2024-ben nemzetközivé bővül, hiszen hat európai ország tizenkét galériájának negyvenkét alkotása lesz látható huszonegy művésztől. A vásár összehozza a szakmabelieket, a műgyűjtőket és a laikus érdeklődőket. Az esemény fővédnöke Spengler Katalin műgyűjtő.
A kiállított művek összértéke több millió euró, azonban a látogatók pár tízezer forint
értékben is találnak jó minőségű műtárgyakat. A legértékesebb kortárs alkotások értéke 50 – 100 millió forint.
“Tavaly rendeztük meg először a Budapest Contemporary vásárt és hamar rádöbbentünk, hogy mekkora igény mutatkozik egy ilyen találkozóra. Ezúttal is szakmai bizottság választotta ki azokat a galériákat, amelyek megjelennek az eseményen, valamint elhozzuk az európai kortárs művészetek legjavát” – mondta el Tausz Ádám főszervező a BCT sajtómegnyitóján.
A rendezők több ezer látogatót várnak a három nap alatt – gyűjtőket, vásárlókat, művészeket, befektetőket, a szakma képviselőit, valamint azokat is, akik szeretnek gyönyörködni a kortárs szcéna kínálatában. A vásáron exkluzív tárlatvezetéseket, edukációs programokat is tartanak, illetve mini-konferencia is várja az érdeklődőket, amely a művészet és az üzlet összekapcsolódását helyezi a fókuszba.
„Azok, akik ellátogatnak a Budapest Contemporary vásárra, találkozhatnak az aktuális trendekkel, láthatják merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete. Felépíttetünk egy nemzetközi standot, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások” – mondta el Nemes Márton képzőművész, az esemény kurátora.
A Budapest Contemporary kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek teljes bevételét az Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.
A sajtómegnyitón részt vett Bada Éva, a KÉPEZŐ Galéria alapítója, Balogh Máté András, az Art is Business Egyesület elnöke, Dobó István, az Equilor Alapkezelő Zrt. Wealth Office igazgatója, Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője.
A BCT-n résztvevő hazai galériák:
acb Galéria, Ancora Contemporary Gallery, Balatonfüredi Modern Műtár/Szöllősi-Nagy-Nemes Gyűjtemény, Deák Erika Galéria, Einspach & Czapolai Fine Art, Faur Zsófi Galéria, Galeria Neon, Gallery East of Eden, Heart and Cherry, Horn Péter Gyűjtemény, INDA Galéria, Initio Arts & Design, Kálmán Makláry Fine Arts, KÉPEZŐ Galéria, Kisterem, Molnár Ani Galéria, NACO, Nemes Galéria Budapest, ResidentArt, Rechnitzer Galéria, Szikra Galéria, The Space, TOBE Galéria, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art Kortárs Művészeti Galéria
A BCT nemzetközi standjának művészei:
Kristína BUKOVCˇÁKOVÁ (COMMA Gallery, Bratislava), Emir ŠEHANOVIC´ (Eugster Belgrade), Anne NEUKAMP (Gregor Podnar, Vienna), Igor HOSNEDL (Hunt Kastner, Prague), Anna HULACˇOVÁ (Hunt Kastner, Prague), Eva KOTˇÁTKOVÁ (Hunt Kastner, Prague), Yann HOURI (Marian Cramer Projects, Amsterdam), Christian HOLZE (Reiter Galleries, Berlin/Leipzig), Amélie BERTRAND (Semiose, Paris), Salvatore ARANCIO (Semiose, Paris), Jina PARK (Steinhauser Gallery, Bratislava), Crocodile POWER (Steinhauser Gallery, Bratislava), Tim FREIWALD (Walter Storms Galerie, München), Peter KRAUSKOPF (Walter Storms Galerie, München), Gerold MILLER (Walter Storms Galerie, München/Wentrup Gallery, Berlin), Adel ABDESSEMED (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Omar BA (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Daniel CANOGAR (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Wim DELVOYE (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Rafael LOZANO-HEMMER (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Jonny NIESCHE (Zeller van Almsick, Vienna)
A legfrissebb képzőművészeti hírek