Kálmán Alajos elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének.
A meteorológiai viszonyok és a szélmező ismeretében a forrás eredetére is lehetett következtetni, az azokban a napokban uralkodó keleti széljárás alapján elsősorban...
Bruce McCandless részese volt az Apollo-11 küldetésnek, amelynek során 1969-ben először küldtek embert a Holdra.
Jelenleg, amikor azt látjuk, hogy szomorú dolgok történnek a világban – írja a Dalai Láma – sírással és imádkozással már nem nagyon...
A Nasa 2 projektet választott ki, amelyeket 2018 végéig fognak finanszírozni.
A kutatócsoport a felfedezés után rövid megemlékezést tartott azok tiszteletére, akik a tengeralattjárón lelték halálukat.
Az erődítmény kora 4000 év.
Valóságos csoda, hogy a zenész ilyen hosszú ideig túlélte a kígyómérgek hatását.
Einstein a gravitáció és a gyorsulás közötti ekvivalencia elvére építette fel a relativitás-elméletét.
Ez a por a Naprendszer valaha ismert legősibb és szénben leggazdagabb anyagához tartozik.
Az elmúlt 60 évben a várható életkor átlaga 72 százalékkal emelkedett, de a maximális életkor mindössze nyolc százalékkal nőtt. - meséli az...
A gáztartályokat mindig a német vöröskereszt kocsijával hozták, az SS két embere kísérte őket. A kamra nyílásain át a gázt a pincébe...
Hatalmas és komoly munkáról van szó, hiszen ca. 8000 m2 épületet és 7,8 ha kertet kell megtölteni újra élettel.
Az eredmények szerint az ellenanyaggal kezelt páciensek 50 százalékánál felére csökkent a havi migrénes rohamok száma.
A Széchenyi Akadémia új elnöke Maurer Dóra festőművész, ügyvezető elnöke továbbra is Ferencz Győző költő lett.
Az intézkedés válaszlépés volt arra, hogy október 11-én Lengyelországból kiutasították Dmitrij Karnauhov orosz történészt.
A falképen egyelőre csak az üldözési jelenetét sikerült láthatóvá tenni, a legenda ábrázolásának mintegy négyötödét még a későbbi mészrétegek borítják.
A két sebész még 2015-ben jelentette be, hogy két éven belül megtörténhet az első fejátültetés.
A tervezett Mindszentyneum területén három hónapja zajlanak a régészeti munkák.
A jótékony hatás az egyedül élő embereknél volt a legszembetűnőbb. Az egyfős háztartásokban élő kutyatulajdonosok körében 33 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás...
Mungo Man a tudósok szerint gyűjtögető-vadászó életmódot élt, ízületi gyulladásban szenvedett. Ötvenéves kora körül halt meg.
Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy a Ross 128 b csillaga lakható zónájában van-e, de a kutatók szerint -60 és 20 Celsius-fok...
A kincs legértékesebb darabjai egy bőrdarabba voltak becsomagolva. Ezek közé tartozik az a 21 aranydénár, amelyet 1121 és 1131 között vertek Spanyolországnak...
"Hamarosan túl késő lesz, hogy megváltoztassuk a bukás felé vezető út irányát, az időből lassan kifutunk."
A régészeti kutatások a Kutná Hora peremén található híres Csontkápolna teljes felújítása alkalmából kezdődtek.
Végeztünk egy sor mérnöki szimulációt a vidrafosszília állkapocsmodellje és tíz ma élő vidrafaj adatai alapján. Azt találtuk, hogy az ősi vidra állkapcsa...
Boros Csaba és Nagy Bence már évek óta dolgozik egy dunaszerdahelyi kis műhelyben, hogy megépítse az első szlovák űrhajót, amivel nekivághatnak űrkalandjuknak...
A tudósok elismerését az esetleges kudarc esetén kiszabott büntetéseknek megfelelően osztották: akiket kivégeztek volna, azok a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapták, akiket...