Schoblocher Barbara: Én mindenkit arra bátorítok, hogy próbálja ki magát, mert a hasznos nyeremények mellett életre szóló barátságok alakulhatnak.
A Pont Csopak augusztusi programjait Az elhallgatott fesztivál című Oscar-díjas dokumentumfilm vetítése zárja.
Ez a mindenki által ismert elvágyódás érzés jelenik meg Friderika eddigi legmodernebb hangzású dalában. Hallgasd meg!
Balázsovits Lajos alakította Kalmár tanár urat a Zsurzs Éva rendezte, négyrészes Abigél című televíziós filmsorozatban 1978-ban.
Nagy kérdés, hogy hol váltott át a kémiai evolúció biológiai evolúcióba. „A kettőt az öröklődés természete különbözteti meg egymástól – vélekedik Szathmáry...
Én pacifista vagyok – mondta Gulyás –, semmilyen háborút nem tudok elfogadni, akkor sem, ha békeharcnak hívják.
A 2023/24. évadnyitó művészeti fesztiválja, a Gallery Weekend Budapest várja szeptemberben a kortárs művészet iránt érdeklődőket.
Hu Bo 1988-ban született Kínában, és 2014-ben a Pekingi Filmakadémián diplomázott. Tarr Béla tanítványa volt.
A Clio Intézet 2023. július 31-vel befejezte működését, és jogutód nélkül megszűnt - közölték a Facebookon.
A Recirquel társulat több mint száz alkalommal mutatja be IMA című immerzív produkcióját az Edinburgh Fringe-on.
Megjelent B. Nagy Réka és Nagy Bogi közös dala, a Mi a bajod?, amit mindössze pár óra alatt írtak meg egy pizsamapartin.
Vashegyi György: Korábban én is azt javasoltam miniszter úrnak, hogy bővítse ki az eredetileg sokak által bírált pályázati kiírást.
A sötét folyó partján sétáltunk a szállásunk felé, valami mozgást érzékeltem a vízen, rögtön lekattintottam - Kovács Bodor Sándor Firenze-írása.
A filmből kiderül többek között, hogy mikor folyik vér a Herkules kútból, illetve kit sirat a száz forint!
Egy átlagos háztartásban is akad többféle szerszám és szerszámgép, amely nélkülözhetetlennek bizonyul egyes feladatok elvégzése során. Vajon a gyalunak lehet jelentősége a...
Hodász András már nem jó semmire, ha képes volt arra a gaztettre, hogy nyilvánosan felvállalta a melegségét!?
A rekedtes hangjáról ismertté vált világsztár népszerű dalait a hálás közönség Bonnie Tylerrel együtt énekelte.
Vásáry Tamás: Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem...
Martin Walser Első regénye, az Ehen in Philippsburg 1957-ben jelent meg, és rögtön nagy sikert aratott. Ettől kezdve szabadfoglalkozású íróként dolgozott
Amikor a CineFest 2004-ben elindul, a fesztivál alapítói elsősorban a fiatal filmeseknek szerettek volna bemutatkozási lehetőséget kínálni.
Megválasztották az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait a Libri vállalatcsoport július 6-i és folytatólagos július 14-i közgyűlésén.
Igen, megférhetnek együtt a siker és az alázat az életben egy művész számára. Valójában az alázat és a szerénység fontosak ahhoz, hogy...
Mihályfi Luca: Emlékszem, amikor a kocsiban először meghallgattam a kész dalt, teljesen libabőrös lettem. Nagyon büszke vagyok rá.
Jól van, de most nem arról beszélek. Lesz a délutáni ünnepi önkormányzati ülés, ott kellene megjelenned.
A történetet a női Bob Dylan, Connie Converse New York-i előadóművész titokzatos eltűnése inspirálta.
Sári László említést tesz a 8. században élt kiváló kínai költőről, Li Taj-po-ról, akinek életében erősen jelen volt a természet szeretete.
Ahhoz, hogy a lehető legalaposabb és leggondosabb tisztításban részesítsd a testedet, elengedhetetlenül fontos, hogy tudd, mit és miért kell csinálni. Ehhez pedig...
Csontváry szuperreagens, kissebbségi festészetének megannyi akcentusa van, amit nagyon-nagyon könnyű félreérteni.