Komolyabb helyzetértékelések szerint az EU-népszavazás valóban komoly tényező a középosztálybeli brit értelmiségiek döntéshozatalában, sokakat közülük ugyanis elkeserít honfitársaik szűklátókörűsége és nacionalizmusa, és...
A mezőnyben az európai film legnagyobb alakjai versenyeznek legfrissebb munkáikkal, köztük a belga Dardenne-fivérek, a brit Ken Loach és Stephen Frears, a...
A Bounty legénységének egy része Fletcher Christian első tiszt vezetésével 1789. április 28-án lázadt fel William Bligh kapitány ellen, akit 18 hű...
A magyar könyvkiadásról és a magyar irodalom külföldi eladhatóságáról a Libri Kiadó igazgatója, Sárközy Bence, a kínai fogadtatásról pedig Jü Cö-min beszél.
Az FG betűpárossal ellátott sorszámokat 2014-ben bocsátották forgalomba a török ábécé rendjének megfelelően, az országos rendőr-főkapitányság azonban minden érintett azonosítót töröl majd...
A következő tanárt és családját háromszobás lakás és gyönyörű kilátás várja az iskola fölött. A jelentkezőtől elvárják, hogy lelkes, türelmes, megértő és...
Az ötezer lelkes város önkormányzatának vezetői pedig abba is beleegyeztek, hogy Gimenez 49 százalékot kapjon a turistaforgalom fellendülése révén keletkező haszonból, továbbá...
Pedig négy nappal ezelőtt írtuk, hogy befogadta az Európai Parlament (EP) a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót és megkezdték annak kivizsgálását.
A vádat képviselő Fatou Bensouda a vádlott tetteit korábban a szíriai Palmürában történtekhez hasonlította, ahol az Iszlám Állam dzsihadista csoport fegyveresei ókori...
A direktor azt mondta: mindennapi szakmai feladatok mellett a színház közelgő felújítása az eddiginél is komolyabb helytállást igényel, emellett hamarosan gyermeke születik,...
Elveszítettünk egy hatalmas zenészt, egy melegszívű embert. Részvétem Toots Thielemans családjának és barátainak - írta Charles Michel belga kormányfő a Twitteren.
A Jugoszláv hadsereg 1950-ben kezdte meg az építését. Hosszú évekig csak Josip Broz Tito jugoszláv elnök és bizalmasai tudtak a föld alatti...
Ross King, aki korábban Michelangelóról és Leonardóról is írt már könyvet, kutatásai alapján azt állítja, hogy Monet legalább ötszáz képét semmisítette meg...
Füstölés miatt kiürítettek és bezártak egy háromemeletes könyvesboltot Budapest V. kerületében, a Nyugati térnél vasárnap kora délután.
Teljes egészében felolvasták az iraki brit háborús szerepvállalásról szóló Chilcot-jelentést az edinburghi Fringe művészeti fesztiválon. A 2,6 millió szavas dokumentum ismertetése 284...
Megkezdődött a szombathelyi Savaria Múzeum külső felújítása, az épület homlokzatát teszik rendbe, kicserélik a nyílászárókat és a múzeumkert is megújul.
Guinness-rekordkísérletre készül a Zrínyi-emlékév keretében a szigetvári zeneiskola, amelynek mintegy ötven jelenlegi és egykori növendéke és oktatója fog augusztus 26-án és 27-én...
Hunter Thompson 1964-ben járt Ketchumban, a National Observernek írt cikket arról, hogy miért vetett véget életének 61 évesen a világhírű író. Az...
A Magyarok kenyerét a pécsi székesegyház előtt megtartott ünnepségen áldotta meg Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa. Az eseményről az MTI készített fotókat.
Bevallom, hogy százszázalékos meglepetés volt a kitüntetés, akárcsak előtte a Kossuth-nagydíj - mondta Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, a chicagói University...
A kutatók becslése szerint a T. rex 66,3 millió éve élt, nem sokkal a dinoszauruszok kihalása előtti időkben. A koponya méretéből arra...
Ausztrál kutatók rámutattak, hogy a különleges dallamot még tojásban megismerő madarak később a melegebb költőhelyeket részesítették előnyben.
A legmagasabb összeget - négymillió forintot - egy meghívásos pályázat keretében a Gryllus testvérek és a Rackajam zenekar észak-amerikai turnéjára ítélte oda...
Ő volt az első bokszoló a világon, aki háromszoros olimpiai bajnok lett (1948 London, 1952 Helsinki, 1956 Melbourne) és azóta is mindössze...
Zelei Miklós író, újságíró, a Külhoni Magyarságért Díj egyik idei kitüntetettje szerint az elismerés mindig programot ad, (…) a munka folytatására inspirál....
Olyan fotókat és videókat várnak a pályázatra, amelyek rámutatnak a víz alapvető fontosságára bolygónk, a természet, az emberiség és az egyes ember...
Az együttes kedden este adott koncertet az erdélyi város főterén a Kolozsvári Magyar Napokon. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket...
Rozit, Pannát, Bencét és Marcit már szabadon is engedték, egy idősebb nőstény, Dana az Európai Veszélyeztetett Fajok Védelmi Programjához csatlakozó Gaia Állatkertbe...