
Újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszédban
Tizenhét év szünet után a horvát kormány ismét kötelezővé teszi a sorkatonai szolgálatot. A kiképzés két hónapig tart.

Tizenhét év szünet után a horvát kormány ismét kötelezővé teszi a sorkatonai szolgálatot. A kiképzés két hónapig tart.

Az Axiom-4 űrmisszióval Kapu Tibor képviselheti Magyarországot a világűrben, ahol 25 hazai tudományos kísérletet hajt majd végre.

Krasznahorkai László egy budapesti kórházból üzent a közösségi médiában: „Néztem a Régi kikötő másik oldaláról önöket…”

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, évente több százezer látogató keresi fel.

Ez az ikon most újra életre kel a Vígszínház falai között – és a közönség számára is bizonyossá válik: Darvas Iván valóban az öröklét szereplője lett.

Fliegauf Bence korábban már letette névjegyét a nemzetközi fesztiválvilágban: Csak a szél című filmje 2012-ben Ezüst Medvét nyert a Berlinalén

Az Etna működése a tudósokat nem érte váratlanul. Az INGV szakértői már vasárnap este észlelték a vulkáni aktivitás növekedését.

A Filmio Fesztivál egyfajta digitális válogatásként is működik a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál alkalmából.

A parajdi sóbánya állapotát napokon belül külföldi szakemberek víz alatti drónokkal térképezik fel, hogy pontos képet kapjanak.

A rendőrség hajnali 5:15-kor észlelte az első nyomokat: zöld festékszórással megrongálták a Marais-negyedben található holokauszt-emlékművet.

A parajdi sóbánya nemcsak Erdély egyik legfontosabb természeti kincse, hanem több ezer ember megélhetésének alapja is.

A Junior Prima díjjal 3 millió forintos pénzjutalom is jár, amelyet 2023-ban emeltek meg az addigi 2 millió forintról.

A megégett, de csodával határos módon fennmaradt küllüobai kenyér szerdától az Eskisehiri Régészeti Múzeumban látható.

Sós Endre szakmai múltja, nemzetközi elismertsége és harmincéves állatkerti tapasztalata alapján a Fővárosi Állat- és Növénykert biztos kezekbe került.

Ahogy lemegy a nap a Városliget fái mögött, valami különös hangulat telepszik a budapesti állatkert ösvényeire.

Szerzőként vagy társszerzőként 591 tudományos szakcikk fűződik Lapis Károly nevéhez, melyből 275 nemzetközi folyóiratban jelent meg.

Válságban a parajdi sóbánya – víz ömlik a látogatók kedvencébe, veszélyben a turizmus és ezzel együtt a helyiek megélhetése.

Kami Rita teljesítménye nem pusztán fizikai erőnlétről szól, hanem kitartásról, elhivatottságról és szakmai alázatról is.

Az Örkény Színház nemcsak műsorpolitikájában, hanem szervezeti és vizuális szinten is komoly átalakuláson megy keresztül.

A 43 ezer éves ujjlenyomat egyedülálló bizonyítéka annak, hogy ősi rokonaink képesek voltak az absztrakt gondolkodásra és az önkifejezésre.

A Harvard Egyetem panaszában írja: közel 7000 hallgatója tanul diákvízummal, ami a teljes hallgatói létszám mintegy negyedét teszi ki.

A Metallica nemcsak zeneileg, társadalmi felelősségvállalásban is aktív: az eladott jegyek árának egy részét jótékonysági célra ajánlják fel.

Búcsút int a Margaret Island – feloszlik az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar zenekara Tizenegy év, öt album, ezernyi koncert – a Margaret Island október 2-án tartja utolsó fellépését a Budapest Parkban. A döntés közös és végleges. Fájdalmas, de tudatos döntésről számolt be a Margaret Island: feloszlik az együttes, amely az elmúlt tíz év egyik…

Miért szakított Magyarország egyik legikonikusabb zenekara? Mihez kezd Laár András a KFT után, és hogyan került egy fedél alá egy egykori rapperrel?

Állva tapsolták Pierre Richard új filmjét Cannes-ban – a 90 éves komikus medvével és barátsággal tért vissza a rendezéshez.

A Pannonhalmi Főapátságban intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban.

Szerebrennyikov: Mengele büntetlensége ma is aktuális kérdés, hiszen „most is vannak emberek, akik emberiesség elleni bűnökért felelősek.

A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál meglepetéssel tisztelgett Denzel Washington páratlan életműve előtt.

Czelnai Rudolf nemzetközi elismertségét mutatja, hogy felvette sorába a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is.

Vágó Barna Zsolt május 5-én, a halála előtt alig több mint egy héttel még bizakodó bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán.