
Már nem a lélegeztetőgép miatt kell félni a COVID-tól
Egy nagyon elhúzódó, lassan javuló neurológiai folyamatról van szó, aminek hátterében a COVID-os gyulladásos folyamatok állnak.
Egy nagyon elhúzódó, lassan javuló neurológiai folyamatról van szó, aminek hátterében a COVID-os gyulladásos folyamatok állnak.
A megkérdezettek csupán kis hányada mondta, hogy a hosszú Covid kezdete óta szorosabbá váltak a baráti és családi kapcsolataik.
A brazil zenész, Sérgio Mendes, az 1960-as években a bossa novát nemzetközi közönséghez hozta el a Brasil '66 nevű együttesével.
A Budapest Bár folyamatosan koncertezik, a nyáron fesztiválokon (Fishing On Orfű, ZamJam, Művészetek Völgye) játszik.
A Covid-19 első emberi megbetegedéseinek helyszíne közelében, a kínai Vuhan város piacán gyűjtött genetikai mintákban...
A Covid-19-cel kapcsolatban május óta először jelentettek halálos áldozatokat is Kínából: a hétvégén három, hétfőn két haláleset volt.
A szaglás különösen fontos szerepet tölt be életünk során, amelynek zavarai jelentősen befolyásolják az életminőséget. Manapság egyre gyakoribb probléma a szaglászavar, hiszen rengetegen megtapasztalják a COVID-19 fertőzés következtében. A szagláscsökkenés kellemetlen tünetei A tünetei rendkívül sokfélék, ahogyan a megjelenési formái is igen változatosak. Olykor huzamosabb ideig tartó szagláshiánnyal is számolni kell, más esetekben gyengébb, vagy…
Az eddigi leghosszabb Covid-fertőzést dokumentálták brit orvosok: egy beteg testében több mint 505 napon át volt kimutatható a koronavírus.
Az a helyzet, hogy sajnos nem úsztam meg, - pedig azt hittem - , covidos lettem - írja Alföldi Róbert a Facebook-oldalán.
Génteszt segítségével kiszűrhető a halálos kimenetelű Covid-19 megbetegedés kockázatának kitett páciens...
A mai szlengben kamukirálynak is titulálható Háry János hangzatos történetei bejárták a világot.
Az úgynevezett hosszú Covid-19 kockázata sokkal kisebb a gyerekek körében, mint korábban vélték – számolt be a BBC hírportálja a tárgyban végzett legátfogóbb kutatásról. A University London College kutatói vezetésével a múlt szeptembertől és az idei márciusig pozitív tesztet produkáló, 11-17 éves angliai gyerekeket kérdeztek meg. Az új koronavírus okozta Covid-15 tünetei – köztük fejfájás,…
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól – derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából. „Eredményeink azt mutatják, hogy az oltás következtében a SARS-CoV-2 (a Covid-19-et okozó vírus) elleni antitestek jelennek meg az anyatejben, ami arra utal, hogy a beoltott anyák továbbadhatják a védettséget…
Enyhe lefutás után is, akár hónapokkal később, 200 különböző betegségjel jelentkezhet. Long Covid (LC)-kórházakat terveznek, több száz ezer betegnek. Lisa Graf (28), úszó rekorder, 3 hónapja esett át a kovidon. Egyszerre erős fájdalmat érzett a lábában – nemcsak olimpiai szereplésének, de karrierjének is vége lett. Bettina Beeker (55) egy München-i bank alkalmazottja januárban egy narancslevet…
Eleged van abból, hogy a tízmillió virológus országában élsz, ahol mindenki mindenhez ért? Ez a könyv segít eligazodni!
A pszichiátriai betegeknél magasabb a kockázata, hogy a Covid-19 miatt kórházba kerülnek vagy meghalnak – ezt állapította meg egy új tanulmány, amely a The Lancet Psychiatry szakfolyóiratban jelent meg. A témában készült eddigi legnagyobb elemzés a pszichiátriai betegek Covid-19-kockázatait vizsgálta. A kutatás megállapítása szerint a mentális rendellenességben szenvedő betegek esetében kétszerese a kórházba kerülés vagy…
Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból. A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint 70 millió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint 37 ezer embert, figyelembe véve a…
Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat. „A koronavírus nem csupán közvetlen veszélyt jelent az emberre, de hosszú távon is hatással lehet testi és lelki egészségünkre. Legalább ilyen fontos az is, hogy tisztában legyünk…
Százezreket sújthat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) leküzdése után ismeretlen okból jelentkező hosszú covid szindróma Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint, a szövetségi kormány több millió eurót fordít a tünetegyüttes kialakulásának megértését és a betegek gyógyítását szolgáló kutatásokra. A szakértői becslések szerint a SARS-CoV-2-fertőzésen átesettek 10 százalékánál alakulnak ki a hosszú távon fennmaradó panaszok. Ez…
A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon – mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában. Erre egyelőre húszmillió kunát (942 millió forint) különített el a tárca – mondta Brnjac, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a családoknak ez…
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután megbeszélést folytatott Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A megbeszélésen áttekintették a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar tudományosság helyzetét. Az akadémia elnöke tájékoztatta a miniszterelnököt az MTA új vezetésének programjairól és terveiről a magyar tudományos élet…
Tavaly február 20-án azonosította az első európai Covid-19 beteget a lombardiai Codogno kórházában Annalisa Malara aneszteziológus, aki az akkor történtekről és a „mindenki életét felborító” koronavírus-járvány utóbbi egy évéről számolt be. Annalisa Malara kijelentette: soha nem fogja elfelejteni, ami a tizenötezer lakosú Codogno kórházában azon a februári reggelen történt. „Súlyos állapotban intenzív osztályra került egy…
A koncert teljesen visszaadja majd az opera zenei világát és hangulatát, és még a fantáziánkat is megdolgoztathatjuk.
A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég piacra dobott egy kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas a SARS-CoV-2 vírusfertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására. A teszt a diagnosztikai és kutatólaboratóriumokban jól ismert és rendszeresen használt ELISA-módszeren alapul. A most piacra dobott termék az első olyan romániai fejlesztésű teszt, amellyel a SARS-CoV-2 vírusos fertőzésen átesett…
Könnyek és csínyek A Pannon Filharmonikusok rugalmasságról, töretlen munkavégzésről, szakmai minőségről és bizony, a humor fontosságáról is üzen november 21-i koncertjével. Az élőben online közvetített, az internet segítségével a világban majdnem bárhol megtekinthető hangversenyüknek már a címe is beszédes. Semmi okunk felhőtlen elégedettségre, de a humor átsegíthet a nehézségeken, meg kell látnunk korlátok közé szorított…
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a Covid-19 elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírusos fertőzés ellen. Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben „és minden szükséges ellenőrzésen átment”. Közölte, hogy egyik…
Hegedűs 2 László képző- és fotóművész, filmrendező, egyszóval virtuóz vizualista idén 70 éves. Ez alkalomra tervezett jubileumi kiállításait a KOVI 19 „karanténba zárta”. De mert a járvány ideje alatt az alkotói élet sem állhat meg, az átmeneti időszak az internet védelme alatt folytatódik. Meghívást kapott Dr. Jesús Del Hoyo Arjona professzortól, Katalónia hivatalos grafikai tervezőinek…
Gene Hackman és Arakawa részben mumifikálódott maradványait 2025. február 26-án találták meg Santa Fe-i otthonukban.
Hamlet szinte minden helyiségében játszódik: a színpad helyett a nézőtéren, az öltözőkben, a jelmezraktárakban...
A Néprajzi Múzeum kiadta Berényi Marianna "Falak nélkül maradt múzeum" című könyvét, amely a COVID–19-világjárvány hatását vizsgálja.