Magyarországon, ha az emberek bizonyos kort elérnek, behívják őket adategyeztetésre és átvilágításra.
A Pestre behívottak a Fiumei úton várakoznak. Előbb kint az utcán. Fegyelmezetten, kettes sorban. Nem mondható, hogy olyan jól öltözöttek volnának, azt se, hogy minden foguk megvan. A beengedés reggelente nyolc órakor veszi kezdetét, és az átvilágítás azonnal megtörténik.
– Kérem, tegyék szatyrukat, táskájukat a futószalagra!
– A botot is?
– Kérem, ürítsék ki zsebüket, fémtárgyaikat, késüket rakják a dobozba!- mondják az őrök.
Halad a szatyor, a bot meg a doboz a rövid futószalagon, a bizonyos kort elérők pedig az átvilágítókapu alá lépnek. Nem tiltakoznak. Nem kérdezik, minek az átvilágítás, hiszen ők csak adategyeztetésre jöttek egy közönséges hivatalba. Egy nyugdíjbiztosítási intézetben vagyunk. Jó, hát egy Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ügyfélszolgálatánál. Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Főosztálya Ügyfélszolgálatánál. Egy több mint száz éves épületben, amit eredetileg Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztárnak építettek.
– Tessék továbbhaladni – mondják az őrök -, s a bizonyos kort elérők tömege a Nemzeti Nyugdíj Ügyfélszolgálathoz ér. Ez van kiírva. A bizonyos kort elérők fiatal kísérői ilyenkor általában felröhögnek, a telefonjuk után nyúlnak, de isten ments, hogy a kiírást lefényképezzék, mert mi van, ha ez szabályellenes. Különben is sietni kell a kapott sorszámmal.
Halad a tömeg először egyenesen, azután kanyarog. Befordul jobbra, az impozáns várócsarnokba, ahol már kattognak-villódznak a hívószámok. A tömeg ül és vár. Olyanok, mint a kintiek. Egy részük szerencsés, a másikuk szerencsétlen. A szerencsések sorszáma minden nap 36-tal kezdődik. Például 3604. A sorszámukon is az áll: „ön express kiszolgálásban részesül”. A 30-as számmal kezdődők meg ülnek, várnak két-három-négy órákat, és nem értik.
A tömegben mindig akad lázadó. Aki előbb csak a közvetlen közelében lévőket szólítja meg, majd a távolabb ülőket faggatja, s amikor az egyik nemzeti ügyintéző pillanatra szabaddá lesz, rohan hozzá és kérdez. A nemzeti ügyintéző roppant megértő. Azt sugallja, ami a honlapon is olvasható, hogy „a nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés a legtöbb ember számára érthető módon lelkileg is megterhelhető. Ezért az ügyintézés olyan személyes kompetenciákat is fokozott mértékben megkövetel (szociális érzékenység, empátia), amelyek más típusú hatósági eljárások során nem ennyire súlyosak.”
A lázadót nem érdekli a szöveg, csak az, miért hívják folyton a 36-osokat, a 30-asokat meg miért nem. Miért szerencsétlenek a 30-asok? Az ügyintéző rámosolyog, és megnyugtatóan azt feleli: „Hát mert ők időpontra jöttek. On-line kérték az időpontot, s ha valaki közülük elmarad, a 30-asok akkor jöhetnek.” A lázadó biccent, szalad vissza a szerencsétlenekhez, akiknek nincsen számítógépük. Még ahhoz is szegények, hogy telefonáljanak. Igen, tájékozatlanok, és van, aki írni, olvasni is alig tud, vagy vidékről utazott föl. A lázadó már az Egyenlő Bánásmód Hatósággal példálózik, amikor az egyik vidéki azt mondja:” ne tessék miattunk nyugtalankodni, a párommal hoztunk magunkkal elegendő ennivalót”.
Megy a lázadó előre, vagyis vissza. Befordul balra. A Nemzeti Nyugdíj Ügyfélszolgálat magas pultja előtt megáll, és azt mondja a két nemzeti hölgynek: „Önök nem végzik jól a munkájukat. A 30-as sorszámok kiosztásakor miért nem adnak felvilágosítást?” És beszélni kezd az ügyfélszolgálat előtt várakozó tömeghez: ha önök nem kértek előre időpontot, akkor kiszolgáltatottak, és órákat fognak várni. Ne hagyják magukat… Az ügyfélszolgálatosok megértően összenéznek, s egyikük azt kérdezi: „Adhatunk időpontot?”
A lázadó újból megy előre, befordul jobbra, s mire az impozáns várócsarnokba ér, csodák csodája, hívni kezdik a 30-asokat. A nemzeti ügyintéző is roppant készséges, a bekért dokumentumot azonnal beszkenneli. Nem, magyarázza, neki nincs rálátása egy egész életútra, csak részadatot vizsgálnak, ezt kell továbbítania, aztán majd jön egy újabb rész-adategyeztetés… Nem, az nem jó, ha a dokumentumokat lefénymásolják és beküldik. Hiteles másolatként csak a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által aláírással és bélyegzővel hitelesített dokumentumok fogadhatók el. Kérjük, feltétlenül tartsa be a határidőt.
A csarnokból most kisebb csoport indul a kijárat felé. Balra tőlük, három nagy stócban kérdőívek. Az egyiken ez olvasható: „Kérdőív az állampolgári terhek csökkentéséről”. A másikon az:„Kérdőív a vállalkozói terhek csökkentéséről”. A harmadikon pedig ez: „Kérdőív a bürokratikus terhek csökkentéséről”. „A kérdőívek kitöltése – olvasható a lap alján – természetesen önkéntes és névtelen, de lehetőség van arra, hogy feltüntesse nevét, címét. Bedobhatja a gyűjtőládába, vagy szíveskedjék leadni a települési ügysegédnek.”
Települési ügysegédnek?
„Kérem, szíveskedjék részt venni a konzultációban.”
Konzultációban?
„A Kormány az Államreform Bizottság felállításáról szóló határozatában, valamint a bürokratikus terhek egyszerűsítésének intézkedéséről szóló határozatában célul tűzte ki az állampolgárok és vállalkozások széles körét terhelő bürokratikus terhek egyszerűsítésére irányuló bürokráciacsökkentést, melyet az állampolgárok és vállalkozások véleményének és javaslatainak felhasználásával kíván megvalósítani.”
Micsoda?
Halad a kis csoport a kijárat felé. Már csak egy lassító kar maradt. „Figyelem, ha zöld jelzést kapnak, a fémkar akkor forgatható el.” Most már tényleg csak a kijárati ajtó van hátra. Mint egy horrorfilmben, a hatalmas öreg ajtó magától kinyílik, befelé – az van ráírva, hogy emberi kézzel nem nyitható -, s a bizonyos kort elérők megint ott vannak, ahol a reggelt elkezdték.
