Bár már 1894-ben tartottak versengést automobiloknak, az első Grand Prix-t, azaz nagydíjat 1906. június 26-27-én rendezték, úgyhogy a sporttörténelem innen számítja a profi autóversenyzést. És mivel ezt a legelső Grand Prixt-t a magyar Szisz Ferenc nyerte meg Renault-jával, az ő neve áll első helyen abban a névsorban, ami máig ível Lewis Hamiltonig.
Szisz Ferenc felmenőit illetőleg csak az a biztos, hogy apja, Szisz János Oroszvárott (ma Rusovce, Szlovákia) látta meg a napvilágot, méghozzá 1830-ban, pontosan akkor, amikor Ferenc József. A név eredete bizonytalan, jóllehet, a német eredethez nem férhet kétség, mint ahogy a tizenkilencedik század első felének Magyarországán szinte minden félig német volt, bár az is igaz, ettől senki nem lett kevésbé magyar. A Szisz név tehát eredhetett egyrészt a süss, vagyis édes szóból; ez, nyilván egy elég szimpatikus származástan. De nem kizárt, hogy a siess szócska is elfogadható, ami majdnem, hogy indulatszó, és annyit tesz, mach schnell, azaz csak gyorsan – ami történetünk végkifejlete szempontjából akár beszélő névként is értelmezhető.
Az apa Szisz János és Ferenc József nem csak egy évben született,
hanem ifjú koruk hajnalán, 1848-ben is „találkoztak”: a magyar szabadságharcban. Ez ugyan ebben a formában némiképp túlzás, ám az való igaz, hogy Oroszvár földesura, Zichy Károly ezredtulajdonos megindult a csatákba, és az ifjú Sziszt saját lovászaként vitte magával. Ez nem kis stallum volt, mivel a csatában a főnemes-hadvezér az élen vágtatott, és ezáltal neki volt a legnagyobb esélye, hogy legalábbis a lovát kilőjék, ha ugyan nem őt magát, ezért a lovásznak mellette kellett haladnia a tartalék lovat vezetve. És ezt Szisz derekasan megcselekedte.
Az 1849-es bukás után szerencsére nem kellett félnie,
a főurak azért okosak voltak: a család egyik része a forradalom oldalán harcolt, a másik ág a habsburgiak mellett, aztán bármelyik is lett a nyertes, az segített a bajba jutottakon. Zichy úr olyannyira nem lett kegyvesztett, hogy egyenesen Bécsben telepedett meg, ahol egy kipróbált lovászra szükség volt. Következett tehát majd’ egy évtized a birodalom fővárosában, és hogy ne teljen teljesen haszontalanul az idő, Szisz kitanulta a lófelcserséget, azaz gyógykovács lett.
Ám semmi sem tarthat örökké,
Szisz is tovább állt egy házzal: előbb Kőszegen, majd Pápán vállalt szolgálatot. E nagyon katolikus nevű, de mégis a református kollégiumáról híres városban Szisszel két fontos dolog történt. A főbbik, hogy megnősült végre, és ily módon megállapodni látszott. De közben mégsem, mert hirtelen haragú, pokróc természete másképp alakította a dolgokat, amikor is bicskát rántott, midőn egyszer egy feljebbvalója pofon akarta vágni. Márpedig az effélét nem nézték jó szemmel, lehetett valaki akármilyen pompás lószakértő. Szerencse volt a bajban, hogy Zichy gróf nem feledkezett meg egykori lovászáról, és egy cirkalmas betűkkel és szavakkal írt ajánlólevelet adott neki, ami viszont az ország másik csücskébe szólt, a Békés megyei Szeghalomra. Ott rezideáltak a Wenckheimek, akik szívesen fogadták remek minősítéssel érkező Sziszt (mit sem sejtve még hirtelen haragúságáról), és curius, vagyis kocsis, mi több, parádéskocsis feladattal bízták meg. Jóval később, már az 1930-as években mesélte az akkori Wenckheim báró, hogy az öreg Szisz gyerekkorában bizony elverte – nem finomkodott egy csöppet sem – a valagát.
– Lovagolni tanított az öreg, hosszú száron vezetve a lovat, ahogy kell. Ha a ló ment rosszul, a lóra ütött, ha én csináltam valami nem tetszőt, akár rám.
Munka tehát volt bőven,
nem csoda, hogy most már tényleg révbeérkezés évei jöttek. Szisz házat vett, és születtek sorban a gyerekek: három lány és három fiú. Némileg igazságtalan módon innentől a fiúgyermekek sorsát követjük tovább, legfőképp majd Ferencet. Az bizonyos, hogy a lovas szakmát egyikük sem választotta később, és épp az apjuk miatt: a vasszigorral, a drillel inkább elmarta őket a lovak mellől, mint hogy kedvet csinált volna. És el is mentek, mind a hárman. Gyula a fővárosban próbált szerencsét, kereskedő lett; János, akinek mindig is rossz volt a szeme, végül kocsigyártó lett, de ő sem helyben, hanem a közeli Dobozon; Ferenc pedig előbb rézöntőnek tanult.
Később a két Szisz-fivér újból egymásra talált, amikor János már a vasútnál dolgozott, Ferenc pedig munkát keresett. Ő vitte be vasúthoz az öccsét, és innen jöhet a sok helyütt felbukkanó információ, hogy Szisz Ferenc vasúti mérnök lett volna még idehaza, hiszen már csak a koránál fogva sem lehetett az, viszont tény, hogy mint fémekhez értő munkás, a fűtőházban kezdett el dolgozni, méghozzá Mezőhegyesen, az 1890-es évek legelején.
Szisz elindul a mesterségek vándortúráján
Szisz azonban, aki még nem volt mester, nem elégedett meg ezzel a munkával, hanem kis idő múlva fejébe vette, hogy akár csak a bátyja, ő is elindul mesterséghez szükséges vándorútra. Hová lehetett akkoriban menni? Budapest, Bécs – ez a két főváros volt a logikus célállomás, elvégre a testvére is ezt tette korábban. János bizonyára el is látta jó tanácsokkal, hogy hol tud munkát vállalni, melyik kocsigyárnál, és merrefelé lehet olcsó szállást találni. Amit tudni lehet, hogy nem csak kocsigyáraknál helyezkedett el, hiszen ebben az időszakban robbanásszerűen fejlődött a technika. Állítólag már az ifjú Budapesten is kapcsolatban került olyan cégekkel, amik a korabeli modern technikával foglalkoztak, akár a születendő automobilizmus vagy a repülés területén is. Mindez őt rettentően érdekelte. A vándorlás egy-egy állomása volt Bécs, München, majd Elzász-Lothgaringián át Párizs. Az elzászi tartózkodás azért különösen fontos, mert itt megismerkedett egy Dorn Elisabeth nevű, osztrák származású lánnyal. Párizsba már Bettivel együtt érkeztek el az 1900-ban. Münchenben dolgozott a Bosch cégnél, vagyis megismerkedett a járművillamossággal is. Akkoriban két alapvető dolog szükségeltetett ahhoz, hogy a kezdetleges autók jól és viszonylag tartósan működjenek: a jó járószerkezet és a gyújtás. Szisz későbbi versenyzői eredményei is összefügghettek mindezzel a felismeréssel. Az 1906-os nagy versenyen azért esett a választása arra bizonyos katonai járműből ismert hátsó tengelyre, ahol a felnin cserélni lehetett a gumit, eleve felfújt állapotban, úgy, hogy a küllőkhöz hozzá sem kellett nyúlni. Az előre felfújt gumik készen lógtak hátul,és amikor az ócska, köves utakon másoknak kidurrant a kerekük, és nekiálltak cserélni, fejtegetni, ragasztgatni, Szisz pillanatok alatt kereket cserélt néhány csavar segítségével, és robogott tovább.
A Renault.
Szisz először egy esztergáló cégnél kezdett el dolgozni Párizsban. A Renault-hoz úgy került, hogy a cég vásárolt ilyen esztergagépeket, és ezeket kellett beüzemelni. Komoly precíziós munka az efféle, mert amikor az esztergaágyakat beállították, úgy történt, hogy már a gyárban, a helyszínen munkálták őket véglegesre. Ehhez kellett egy szakember, aki gyakorlatilag finom kézimunkával végezte el a beállítást – ő volt Szisz Ferenc.
Itt megtetszett nekik az ifjú szakember, és átcsábították a Renault-hoz, de első menetben itt is a szerszámgép-osztályra került. Eltelt egy kis idő, míg áttették az autógyártásra, elvégre ott is nagyon finom, aprólékos munkára volt szükség, például a dugattyúk, a főtengely, a csapágyak összecsiszolásához. Ezeket akkoriban mind kézimunkával csiszolták véglegesre.
