A Szerk. avatar
2016. július 15. /
, ,

Pozsonyi Ádám önmagát minősíti Esterházy Péter halála kapcsán…

Korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk pár bejegyzést, amit az elmúlt 24 órában tettek közzé magyar művészek Esterházy Péter halála kapcsán. Pozsonyi Ádám író, publicista is megemlékezett Esterházyról, neki azonban egészen más a véleménye a csütörtökön elhunyt magyar íróról, és ennek hangot is adott Facebook-oldalán.

Halottról Igazat vagy semmit.
Meghalt Esterházy Péter. Ritka kártékony, és felettébb unalmas író volt. Emlékszem, még az érettségi után, hogy „képben legyek” a kortárs irodalommal, és „műveljem magam” belekezdtem a „Hrabal könyve” c. kötetébe. A cím fogott meg, mert bemagyaráztam magamnak, hogy a Hrabal jó – Esterházynál kétségtelenül jobb -, és akkor már illik. Mai fejjel Hrabalról is megvan a véleményem, de most EP a lényeges, kinek könyvében a 2. oldalon nem jutottam túl. Olvashatatlan.
Nem értettem, és magamban kerestem a hibát. Aztán elővettem a Termelési regényt. Az 1. oldalon nem tudtam túl jutni, de akkor már tisztult az agyam, s éreztem, hogy ez engem taszít, idegesít, ez valami idegen, beteges, sznob baromság. Aminek a magyar lelkiséghez semmi köze.
Ennyit az igazságról.
Az embert sajnálom, és részvét illet meg mindenkit, aki szenved és a halállal küzd. Vélhetően most megy majd a csinnadratta, igen, a „mi” részünkről is, mert mi mindig megtesszük a gesztusokat azoknak, akik semmi gesztust nem tesznek mifelénk, s akik Nyírőt meg Szabó Dezsőt kihajítanák a köztudatból. Ne legyen igazam…

– olvasható a bejegyzésben, mely viszonylag gyorsan bejárta a magyar sajtót. Pozsonyi Ádám 12 könyvet publikált pályája során. A Wikipédia szerint pályafutását zenészként kezdte, megfordult több magyar punkzenekarban (AVO, Magyar Királyi Tűzoltózenekar, Kisangyal, Rohadt Budapest), majd Gecizők  néven megalapította saját együttesét, amit később átnevezett Tekintetes úrra.

 

Megosztás: