Újra a Margitszigeten az Evita. Az 1980-ban látható első magyarországi bemutatót követően újra és újra színpadra állítják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ugyanis örök értékeivel, az emberi sorsok megható ábrázolásával, valamint zenéjével a musicalek legnagyobb klasszikusai közé tartozik. Az Evitát alakító Radnay Csillával beszélgettem a filmről, Eva Peronról, valamint Szegedről.
– Milyen élményeid vannak az Evitával kapcsolatban? Mit adott neked a Madonna főszereplésével, nálunk forgatott film?
– Gyerekkoromban annyiszor láttam a filmet, hogy ma is kívülről tudom az egészet angolul, meg is őrjítem vele néha a Peron ezredest játszó Egyházi Géza kollégámat, hogy az ő sorait dünnyögöm eredeti nyelven. Emlékszem, hogy nagyon nagy hatással volt rám a film, és most a próbákon sokszor egészen elszégyellem magam, hogy mennyire a hatása alá kerülök egy-egy nagyobb képnek, jelenetnek, pedig én nézőként általában dacosan ellenállok a direkt hatásvadászatnak. Most ez nem feltétlenül sikerül, de egyáltalán nem bánom.
– A Margitszigeten már visszatérő produkció, lehet a nézőben egyfajta „mit tud még nyújtani nekünk ez a darab?” kérdés…
– Az erős nyomokat hagyó impulzusokat a munka előtt közvetlenül tudatosan kerülöm, mert nem Madonnát kell eljátszanom, márpedig óhatatlanul bennem maradnának arcok, képek, gesztusok. És ez igaz a színházi előadásokra is. Az anyag mély és alapos ismeretével, de egyebekben üresen, prekoncepció nélkül szeretek nekiállni mindennek, akkor lesz igazán az enyém. Ekkor úgy tudjuk elmesélni a történetet, mintha az teljesen új volna.
– Mi foglalkoztat most az előadással kapcsolatban?
– Ebben az esetben szeretném kikerülni a direkt aktuális párhuzamokat. Lehetne diktátorozni, politikusfeleségezni, meg egyáltalán politizálni, de azért ez mégiscsak egy musical, és a műfajnak nem a történelmi hűsége a legnagyobb erénye: Eva Peron, egy rendkívül ambiciózus és karizmatikus nő felemelkedési története hollywoodi köntösben, megtörtént események alapján. Az foglalkoztat most a leginkább, hogy jól elmeséljük a történetet.
– Evita – aki hihetetlen mélységekből jött és hihetetlen magasra jutott – példaképe volt a nőknek, sőt, mindenkinek… Milyen a mai Evita? Milyen a ma megformált politikus, feleség?
– Úgy gondolom, nincs mai Evita, egy nagyon erős mítosz azonban van, aminek az Andrew Lloyd Webber – Tim Rice szerzőpáros a jól megfogható pontjait itt-ott talán kinagyította, keretbe foglalta és megzenésítette. Hogy mennyire volt Evita férfifaló, hogy a Peronnal való kapcsolata szerelem volt-e vagy érdekházasság, nehezen kibogozható dolgok.
Egy példaképnek az a dolga, hogy megőrizze a hitelességét, és Evita életében, sőt utána is sok százezer ember szemében szent volt. A személyi kultusz feltétele a ködösítés, illetve másik póluson az erős felmutatások, a demagógia, tehát a hatás. Ilyen értelemben jól összetalálkozik Evita élete és a musical műfaja. A Peron házaspár történelmi szerepe a mai napig vitatott. Képzeljünk csak el egy Horthy-musicalt, komoly darázsfészek lenne…
A színész természetesen minél többet szeretne tudni az általa játszott emberről, de azért ez mégiscsak egy jól és tudatosan felépített show.
– Szegeden próbáltok. Hol tart a próbafolyamat? Milyen a közös munka a rendezővel, Juronics Tamással? Mit tanultál, tanulsz tőle?
– Eleinte nagyon féltem az idő rövidsége miatt, alig több, mint három hét alatt kell elkészülnünk. Ez más körülmények között majdnem a lehetetlennel lenne egyenlő, de Juronics Tamás olyan pontos elképzelésekkel és olyan felkészülten dolgozik, hogy a színész megnyugszik, és elkezdi biztonságban érezni magát.
Mindig zavarban vagyok egy ideig, amikor ennyit kell középen állni, de Tamás a Szegedi Kortárs Balettel, a szegedi színház ének- és tánckarával, illetve a Szegedi Szimfonikusokkal olyan erős építményt hozott létre, amiben nekem szinte csak az a dolgom, hogy lehetőleg ne legyek rossz. Nagyon örülök a találkozásnak.
– Milyen Szeged? 2013-ban is dolgoztál már ott az Alföldi Róbert rendezte István, a királyban. Van lehetőséged magaddal is foglalkozni, kikapcsolódni?
– Nagyon szeretem a várost, vendégeskedtem Szegeden az István, a király előtt a Mágnás Miskával is. A magammal való foglalkozás kimerül a halászléevésben, amit viszont rendszeresen művelek.
Ez most egy nagyon feszített időszak, ilyenkor a jóga is csupán a napüdvözletekre redukálódik, nem fér bele egy egész ashtanga gyakorlás, ami alsó hangon másfél óra. De nem bánom, ez most munkaidő.
