Miklós arrébb taszigálja Csabát a heverőn, a falnak dönti hátát, sőt a távirányítót is kiveszi a kezéből, most ő ugrál a csatornákon, mindbe belenéz, aztán lép is tovább. Közben azt fejtegeti, hogy nincs ronda nő, csak kevés pia. Az ember kicsit berúg, és a legrondább kövér csajokat is gerincre vágja. (Benedek Szabolcs prózája)
“Kérsz bort?” – Zoli Csaba elé tartja a műanyag kannát, aki megnézi és beleszagol. Zoli kimegy, de csak egy pillanatra, és megint nagyon figyel arra, hogy jól becsukja az ajtót. “Elég nagy füst van – jobb kezével a levegőt hessegeti, a ballal Csabának nyújtja a konyhából behozott poharat. – Töltsél. Ki kéne jobban nyitni az ablakot.” Miklós azon töpreng, változtasson-e a taktikán; majd úgy dönt, hogy igen, és átáll arra, hogy nyílt sisakkal rohamozzon. Csaba szerint “viszont így rohadt hideg van”. Zoli elmondja, hogy legalább nem lesz akkora a füst, ami azért fontos, mert ha kinyitják az ajtót, a füst kimegy az előszobába, és az anyja megérzi. Csaba tudomásul veszi, iszik, aztán ő is kér egy szál cigarettát.
Argentína végül döntetlent ér el Németországgal szemben. Miklós megkérdezi Csabát, beszáll-e, mert ha igen, elmenti az állást, és kezdhetnének egy új világbajnokságot. Csaba hátradől a heverőn, a tévé távirányítója felé nyúl, azt mondja, nincs kedve játszani. Miklós átvált a csoportok állását mutató táblázatra. “Nigériát nagyon meg kell vernem, különben a brazilokkal kerülök össze, az meg nem lenne könnyű. Biztos, hogy nem akarsz játszani?” Csaba a heverőn a fejét rázza, de a másik kettő ebből csak annyit vesz érte, hogy nem szól egy szót sem, Zoli tehát leül a billentyűzet elé. Azt kérdezi, miután ezt lejátszotta, lemennek-e valahova. “Gyerünk – mondja Csaba, miközben a csatornák között szörfözik. – Megint a Király presszóba?” Zoli a játékosok egyéni adottságait figyeli; a balszélsőt kicseréli, közben válaszolja: “Oda ne. Én nem iszom többet abból a borból. Olyan íze van, hogy egy korty után elhányom magam.”
“A sör pedig hizlal” – Miklós fölhúzza a hasán a pólót, és megcsapkodja alatta a bőrt. A többiek már tudják a folytatást: „Holnap egy szauna? Jó lenne.” Zoli mindjárt a meccs elején megszerzi a vezetést, és azt mondja, ő csak akkor megy, ha lesznek jó nők. Miklós szerint a múltkor is voltak. Zoli ezt kétli, mire Miklós indulatosan ráförmed, hogy akkor kiket nézett annyira: “Az a tangás például szerinted nem volt jó nő? Meg az a vörös is az volt. Kicsit vastag volt, de jó. Arra is azt mondtad, hogy ott helyben szétkúrnád az agyát.” Zoli továbbra is rázza a fejét.
Szombat délutánonként szoktak szaunába menni. Tucatmagukkal állnak egymáshoz préselődve a gőzben, keveredik az izzadtságuk, jó érzés a vizes női fenekekhez dörgölőzni. Vannak lányok, akik olyan fürdőruhában vannak, hogy ha kijönnek a vízből, mindenük látszik Zoliék ülnek és stírölnek, ahogy kell; olykor fél órát is várnak, hogy mikor jön megint az a csaj, mikor járja újra végig a szaunás ceremóniát, amelynek végén ismét ott áll előttük vizesen átlátszó dresszében, és a lábai között az árnyékot már nem is sejteni, egyenesen látni lehet. “Rádobnám a nyugágyra, szétkapnám a lábait – sziszegi olyankor Zoli –, és addig nyomnám, amíg marad benne levegő.” Miklós és Csaba is érzik a bizsergést az ágyékuk körül.
Miklós arrébb taszigálja Csabát a heverőn, a falnak dönti hátát, sőt a távirányítót is kiveszi a kezéből, most ő ugrál a csatornákon, mindbe belenéz, aztán lép is tovább. Közben azt fejtegeti, hogy nincs ronda nő, csak kevés pia. Az ember kicsit berúg, és a legrondább kövér csajokat is gerincre vágja. Csaba ellenkezik: “Én például ha részeg vagyok – mondja –, nem hogy egy ronda nőt nem tudnék megkúrni, de Angelina Jolie-t sem.” “ Az nem is olyan jó” – szól közbe Zoli, és újabb gólt lő ellenfelének.
Csaba kiveszi Miklós kezéből a cigarettásdobozt: egyetlen szál maradt. “Vedd el” – mondják szinte egyszerre egymásnak. Rövid egyezkedés után Miklós veszi el, aztán úgy dönt, mégse gyújt rá, hamarosan úgyis indulnak, az előszobát nem akarja telefüstölni, majd útközben, a kocsma felé. Még mindig nem tisztázták, hová is mennek. Csaba azt javasolja, maradjanak a Király presszónál, ott a legolcsóbb a nagyfröccs. Zoli négy-nullra nyert, elmenti az állást, kikapcsolja a számítógépet, majd közli, hogy amit a Király presszóban adnak, az sose látott szőlőt: “Műtrágyából meg mindenféle hányadékból csinálták.” “Műtrágyából?!” – csodálkozik Csaba, mire Zoli elmagyarázza, hogy hogyan készülnek ezek a bornak csúfolt pancsok. Úgyhogy, szögezi le Zoli – s Miklós is egyetért –, ha mégis a Király presszóba mennek, ő ott üveges, minőségi bort kér, mert az legalább megbízható. Miklós egyébként a Király presszóval szemben lévő Hordó büfét javasolja, mivel “ott csocsózhatnánk is egyet. Lejátszunk egy tornát.” “Unalmas mind a kettő – Zoli kinyitja az ajtót és kinyúl a cipőjéért. – S csak öreg trottyosok vannak benne.” Azt is hozzáteszi, hogy ő olyan helyre menne, ahol nem unja halálra magát.
“Már miért unnád halálra magad? – Miklós szintén a cipőjét húzza a számítógépes asztal előtt. – A mi társaságunk talán nem felel meg neked?” Zoli fölemelkedik, megigazítja a fölgyűrődött pulóverét. A könyveknek támasztott borotválkozótükörben megnézi magát, jobb kezével beletúr a hajába, hátul, a feje búbján föláll néhány összeragadt szál, vizes fésűvel lesimítható. Közli, hogy unja Miklósékat, és nincs kedve velük csocsózni a Hordó büfében. Az utolsó szavaknál már mindketten Zoli mellett állnak, Csaba ökle az orrát találja el, Miklós hátulról vágja kupán, Zoli a szekrénynek esik, a polcon vércseppek jelennek meg. Miklós derékon ragadja és fölemeli Zolit, Csaba pedig nagy erővel a gyomrába bokszol. Zoli álla tiszta vér, az orrából is folyik, a szája is fölrepedt. Csaba a látványtól megrészegül és újra üt, Zoli összecsuklana, de Miklós a hajánál fogva visszahúzza, egyik kezével a derekát fogja át, a másik a fejét tartja. Zoli hörög, nagyokat fújtat, mondana valamit, ám nem tud, különben is, az anyja a tévét nézi és úgyse jönne át. Miklós tenyerével a homlokát kezdi csapkodni, Zoli beleszédül, majd amikor Csaba térddel herén rúgja, fölüvölt a fájdalomtól. Miklós elengedi, nézik, ahogy a szőnyegen összecsuklik, kezeit az ágyékához tapasztva jajong, Csaba még egyszer rátapos.
Miklós a kabátja után nyúl, és megint megkérdezi, hova menjenek. Csaba a Hordót javasolja, mert ott lehet csocsózni, és ha Zoli nem akar, akkor majd ketten játszanak. Oda-visszavágó alapon, mint az Európa Kupákban. “Benne vagy?” – kérdezi. Miklós bólint, és úgy dönt, mégis csak még itt, a szobában rágyújt az utolsó szál cigarettára.
{jcomments on}
