Esterházy Péter érdekes önmeghatározással állt elő egy interjúban: ‘Kirándulást kedvelő, szőke, jókedvű, erotomán regényíró.’ A tavaly 65. születésnapját ünneplő író a szabadfold.hu-nak adott interjút.
A beszélgetés első részében arról mesélt, milyen különös érzés, hogy már nem kell jegyet váltania a villamosra. Egy rövid sztorit is elmesél a jegy nélkül utazás családi rejtelmeiről:
Egyszer a villamoson a nagyobbik lányom, igazi öntudatos polgár, épp terhesen – úgy értem: áldott állapotban – vacakolt a jegyével, keresgélte, mire valaki megjegyezte, hogy neki nem kell, egy kismamának el fogják nézni. Mire ő kiselőadást tartott a polgári erényekről, a szabályok betartásáról, illetve általában a demokráciáról, és látványosan lyukasztott. Nem is lyuk… na mindegy… Ő a példaképem. De hát az ember nem nőhet fel sohasem a példaképéhez.
A beszélgetésben frappánsan kiértékelték Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kijelentését, amely szerint: …börtönbe kellene zárni az írókat, és ott majd fordíthatnának idegen nyelvű irodalmat, mint Göncz Árpád annak idején.
Korábban többnyire mi, Esterházyak zártunk börtönbe embereket. Sőt tömlöcbe. Egyébként valóban, a börtönben nyugodtak a munkakörülmények, nem zavarnának interjúkkal. Ha erre gondolt Kerényi Imre, akkor ez igen bölcs megjegyzés. Amúgy a mondat szót sem érdemel, a jelentőségét attól kapja, hogy milyen helyzetből van mondva. Ha a miniszterelnök kulturális tanácsadója nyilatkozza ezt, akkor abban „megvan a lélek melege”. Ebben az esetben sem kevésbé ökörség, csak akkor kérdezem: valóban ez a kultúrpolitikai irányzat? Ez a hülyeség tetszik a miniszterelnöknek? De nem kérdezem. Hogy is van? Ez csak afféle pakocsa beszéd.
Azt, hogy Esterházy mit szeretne még megírni, olvasd el a szabadfold.hu-n
