A lengyel Szolidaritás harcos, radikális ága hatásos szabotázsakciókkal járult hozzá a kommunista rendszer kimúlásához. Igor Janke kötete ennek a – sok tanulságot hordozó – harcnak állít emléket. (A könyvből itt olvashatsz részletet.)
De miért fontos ez nekünk ma?
– Ön nagyjából olyan korú, mint a harcoló Szolidaritás legfiatalabb tagjai. Mennyit látott a ’80-as években abból, hogy létezik egy ilyen földalatti szervezet?
– Nem sokat, nem voltam tagja, és nem is volt velük kapcsolatom, én a Független Hallgatói Szakszervezetben tevékenykedtem a kommunizmus összeomlása előtti években. Persze, időnként a kezembe kerültek az újságjaik, amelyeket azért is könnyű volt felismerni, mert egészen rossz minőségben készültek. Évekkel később aztán megértettem, hogy a kiadványok nyomdai minősége tudatos döntés eredményeként volt rossz: nagyon sok, nagyon apró nyomdában dolgoztak a legegyszerűbb eszközökkel. Kornel Morawieczki-nek, a Harcoló Szolidaritás vezetőjének az volt a fontos, hogy ha le is bukik egy-egy nyomda, attól még ne álljon meg a kiadványok áradata.
Az, amit ő kitalált, igazában a közösségi média előfutára: sok kicsi, független, nem egyetlen központ által irányított információforrást teremtett, amit nem lehetett lefejezni vagy felszámolni.
– Logikusnak tűnik!
– Mégis az ellenzék többi csoportja arra törekedett, hogy minél jobb minőségben, ofszet gépeken állítsák elő a kiadványaikat. Ennek az volt a következménye, hogy ha egy-egy ilyen gépet lefoglalt a hatalom, akkor mindennek vége volt, hiszen ilyen gépekből nem volt sok. A harcoló Szolidaritás viszont a lehető legegyszerűbb technikákat alkalmazta, és folyamatosan képezték a nyomdászokat, akik egymásról sem tudtak. A kiadványok szempontjából tényleg nem volt jelentősége annak, hogy hány illegális nyomdát fülelnek le a kommunisták.
– Elolvasva az Erőd című kötetet, egészen megdöbbentő az elkötelezettség és az elszántság, amivel a Harcoló Szolidaritás tagjai nekimentek a hatalomnak. Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy ez az ellenállás miért nem fordult át valami sokkal véresebb történetbe. Mi tartotta féken ezeket az embereket?
– Nem akartak vért ontani, nem volt céljuk, hogy emberek haljanak meg. Nagyon felelősségteljesek és fegyelmezettek voltak. Tisztán értették, hogy késznek kell lenniük a legnagyobb áldozatra is, és legalább ennyire fontos volt az is, hogy tudassák a hatalommal, hogy hajlandók elmenni a végsőkig. A Harcoló Szolidaritás radikalizmusa – ahogy azt a történelem megmutatta – a legjobb életbiztosításnak számított.
– Ez elég furcsán hangzik…
– Az újságjaikban világosan megírták-megüzenték a kommunistáknak, hogy „sokatokról tudunk sokat, és ha a mi vérünket ontjátok, akkor mi a ti véreteket fogjuk ontani!”. Ez a stratégia sikeresnek bizonyult, hiszen az tágabb ellenzékben számos brutális esetről tudunk, mégis, pont őket, a legradikálisabb ellenállókat nem merték bántani. Azért, mert erőt mutattak ott, ahol mások félelmet: bűnözőkkel szemben erőt kell mutatni.
Olyan ez a helyzet, mint ami most a „nyugati világ” és Putyin között zajlik! A nyugatiak jelentős része azt mondja, hogy ne ingereljük az „orosz medvét”, mert ha mi még nagyobb erőkkel lennénk jelen az orosz érdekszférában, akkor Putyin ideges lenne.
– Nem így van?
– Ez egy naiv, buta és hibás elképzelés. Minél jobban félünk, Putyin annál durvább lépéseket fog tenni, mert úgy érzi, hogy megteheti. Ha azt látná, hogy erővel, brutális erővel lépnének fel ellene, ha mondjuk, lerohanja valamelyik kisebb államot, akkor elmegy a kedve az ilyen kísérletektől. A régi hadászati kézikönyvek szerint sok esetben a fegyverkezés lehet a béke kulcsa. Ilyen szempontból is igaza volt a Harcoló Szolidaritásnak.
– Ez volna a harcoló Szolidaritásnak mára vonatkozó tanulsága?
– Erre így még nem is gondoltam, de akár ez is lehet az egyik tanulság. Köszönöm. Azt akartam megmutatni a mai fiataloknak, hogyan lehet igazán nagy célokat megfogalmazni és azt elérni. A valóság megváltoztatásához nagy célok, nagy elszántság és jól kidolgozott stratégia kell. A ’80-as évek elején, amikor ez a mozgalom elindult, akkor senki nem vette komolyan a harcoló Szolidaritás célját: el kell érni a független Lengyelország létrejöttét! A szervezetet tudósok és értelmiségiek hozták létre, miután elemezték a helyzetet, s kitűzték az akkor még elérhetetlennek tűnő célt. Olyan akcióterveket dolgoztak ki, aminek az volt a célja, hogy felébressze a harci szellemet az emberekben. Közben persze arra is figyeltek, hogy lehetőleg ez az ellenállás ne legyen halálos kimenetelű. Ők élni akartak az általuk elképzelt és célként kitűzött szabad Lengyelországban. A mai világban is szükség volna az ilyen nagy ívű gondolkodásra, és nem is feltétlenül csak politikai/társadalmi kérdésekben, de akár a vállalatirányításban is.
– Azok az emberek, akik harcoltak a szabad Lengyelországért, mennyire elégedettek a XXI. századi állapotokkal?
– Azt hiszem elég különböző mértékben. Sokan vannak az elégedetlenek, persze, így általánosan nehéz erről bármit mondani, hiszen több ezer emberről beszélünk. Az biztos, hogy sokan elégedetlenek, mert az ő részvételükkel kiharcolt szabad Lengyelország nem úgy bánt velük, ahogy azt megérdemelték volna. Az új Lengyelországban, ahol a szabadpiac uralkodik – ami egyébként egyáltalán nincs ellenemre – sok fontos dologról hajlandók vagyunk megfeledkezni…
– Ön milyennek látja az elmúlt negyed század eredményét?
– A mai Lengyelország olyan, mint egy huszonhat éves fiatalember, akinek a szülei nem a hagyományos úton – megismerkedés, szerelem, házasság… – jöttek össze és nemzettek egy gyermeket, hanem valami egészen különleges utat jártak be.
Persze, ahhoz képest jól teljesít és jól boldogul ez a „harcias fiatalember”-nek tűnő ország, hogy az egyik szülő piás a másik meg sittes volt.
– Ha már a Lengyel Nagykövetség által támogatott magyar kiadás kapcsán a Lengyel Intézetben beszélgetünk, óhatatlanul felmerül a kérdés: a Harcoló Szolidaritás esetleges magyar vonatkozásaival/kapcsolataival találkozott?
– Lehet, hogy voltak ilyenek, de a könyv megírásakor nem találkoztam konkrétumokkal, túl a kölcsönös szimpátián. A könyv megjelenése után jutott el hozzám az információ, hogy a ’80 évek második felében megtörtént, hogy a Harcoló Szolidaritás tagjai transzparenst feszítettek ki a varsói Magyar Nagykövetség épülete előtt október 23-án.
